Jandó Zoltán
2017. október 13. 12:19 Állam, Piac

Kiszáll a rejtélyes orosz az elmúlt évek legnagyobb magyar gázüzletéből

Egy nagyon furcsa felvásárlást jelentettek be minap a Gazdasági és Versenyhivatalnál. A GVH honlapján megjelentek szerint egy ciprusi cég megveszi egy másik ciprusi cég 25,33 százalékát egy harmadik ciprusi cégtől.

Az ügyletnek első ránézésre semmi köze nincsen Magyarországhoz. De akkor miért jelent meg a magyar versenyhivatal honlapján? A rejtély megoldása az elmúlt évek legnagyobb hazai gázüzlete, a MET. A három ciprusi bejegyzésű vállalat ugyanis kivétel nélkül szerepel a végső soron többnyire magyar kézben lévő energetikai csoport rendkívül bonyolult tulajdonosi szerkezetében.

A most bejelentett tranzakció eredményeként kiszáll a csoportból annak egyetlen külföldi magánszemély tulajdonosa, Ilya Trubnikov, akinek a részesedését a Csányi Sándorral szoros üzleti kapcsolatban lévő Nagy György veszi meg.

A MET azzal vált széles körben ismertté, hogy egy törvénymódosítás eredményeként komoly haszonra tett szert még 2012-ben. A rendkívül furcsa, de annál komplexebb üzletről kimerítő mélységű cikkek jelentek meg a magyar sajtóban. Nagyon leegyszerűsítve az történt, hogy egy jogszabállyal részben az MVM Partner (MVMP) nevű állami cég számára kötötték le az (akkor az orosznál jóval olcsóbb) nyugati gázhoz hozzáférést biztosító magyar-osztrák gázvezetéket, de az MVMP a kapacitás egy részét átengedte a MET-nek.

A gyakorlat több évig működött, de igazán sokat az első évben, 2012-ben hozott: akkor a csoport magyar leányvállalata a MET Zrt. 274 milliárd forintos árbevétel mellett közel 49 milliárd forintnyi adózott nyereséget termelt. (Ez természetesen nem teljes egészében ebből az egy ügyletből származott, különösen, hogy üzemi soron csak 17,6 milliárd volt az eredmény. A cégnél korábban azt jelezték, hogy a profit nagy része a korábbi években keletkezett, és csak könyveléstechnikai okokból jelent meg épp a 2012-es kimutatásban).

Mindenesetre a profitot a tulajdonosok akkor kivették a cégből, bár egy jelentős részét visszatették a csoportba, abból alakították ki például a svájci működést. A társaság azóta nőtt, és mostanra jegyzett nemzetközi szereplővé vált a gázpiacon, sőt egy ideje már olajkereskedelemmel is foglalkoznak. A 2012-es történetet egyébként a felek azzal magyarázták (ami valószínűleg igaz is), hogy az MVMP-nek nem voltak meg azok a hazai és nyugati kereskedelmi kapcsolatai, amik elengedhetetlenek egy ilyen üzlet lebonyolításához.

A MET megítélésén az sem javított, hogy eleinte sokat nem árult el részvényeseiről, és csak annyit lehetett tudni, hogy a csoport mögött részben ciprusi (offshore) cégek állnak. Az Átlátszó ráadásul még azelőtt kiderítette, hogy a végső haszonélvezők között ott van a fehérvári labdarúgócsapat tulajdonosa, Garancsi István, és a már említett Nagy György is, hogy a cég közzétette volna bonyolult tulajdonosi hálóját.

Utóbbira egyébként végül 2015 elején került sor, akkor Lakatos Benjamin a svájci központú MET Holding AG vezérigazgatója egy Figyelőnek adott interjújában beszélt részletesen a csoport mögött álló magánszemélyekről és vállalatokról. Az akkor közöltekben két igazán meglepő részlet volt: az egyik, hogy a cég legnagyobb magánszemély tulajdonosa maga a vezérigazgató, míg a másik, hogy egy Ilya Trubnikov nevű embernek is közel 13 százalékos részesedése van a vállalatban. Az itthon ismeretlen nevű orosz üzletemberről Lakatos Benjamin azt mondta: az 57 éves, orosz-kanadai állampolgár maga is felépített egy gáz- és olajipari technológiai céget, az NGKS-t, amit 2007-ben, még válság kirobbanása előtt eladott.

Most úgy tűnik ezt teszi a MET-ben meglévő részesedésével is. A GVH honlapján megjelentek szerint a Westbay Holdings Limited a MET felét közvetlenül kézben tartó WISD Holding Limited 25,33 százalékos pakettjét vásárolja meg a Small Valley Investments Limitedtől. Utóbbi Trubnikov kezében van, míg előbbi (a Westbay) Nagy György érdekeltsége. A magyar vállalkozó eddig is ezen a cégen keresztül birtokolta a MET 12,7 százalékát.

A tranzakció eredményeként egyébként némileg változnak az erőviszonyok a csoporton belül. Ha a GVH jóváhagyja a felvásárlást, akkor Nagy György lesz a legnagyobb magánszemély tulajdonos, a társaság több, mint negyedét kézben tartva.

A vállalatnál érdeklődtünk a tulajdonosi változásokkal kapcsolatban, kérdésünkre azt válaszolták, hogy „a tranzakció közvetlenül nem érinti a MET-et, a működésükre nincs hatással, nem szeretnék kommentálni.”

Frissítés: A GVH már jóvá is hagyta a vásárlást. Egészen pontosan nem is vizsgálta azt, mivel arra jutottak, hogy “az összefonódás vizsgálatának elrendelésére okot adó körülmény nem áll fenn”.

Állam Piac Ilya Trubnikov MET Nagy György Olvasson tovább a kategóriában

Állam

2018. február 19. 09:17 Állam, Világ

A magyar állam 310 milliárd forintot hitelezne a Fülöp-szigeteken üzletelő magyaroknak

A Fülöp-szigetek kereskedelmi minisztere szerint komolyan érdeklődünk a mangó, a banán, a kókuszdió és a karragén iránt.

2018. február 17. 16:16 Állam

Van, akinek jó a fair trade kávé: a nagy kávéföld-birtokosoknak

A kávé fair trade kereskedelme nem segít azokon, akiknek nincs földjük. Ők a nagy kávéültetvények tulajdonosainak dolgoznak, és nincsenek jó helyzetben.

2018. február 16. 12:36 Állam, Élet

Egyáltalán nem biztos, hogy csődbe menne a bulinegyed az éjféli zárórával

Még az is lehet, hogy emelkedne az árbevétel, ha az európai bulizók alsó rétegei helyett igényesebb vendégekre állnának át.

Fontos

2018. február 16. 07:01 Piac

Éppen akkor lépett be a Mol a közösségi autózásba, amikor megnyílt az út a monopolizálás előtt

Hirtelen megteremtődött annak a feltétele, hogy hosszabb távon csak egy közösségi autóbérlő rendszer legyen Budapesten.

2018. február 15. 14:59 Állam, Pénz

Mészáros Lőrinc részvényre cseréli a legnagyobb cégeit, és gigantikusat kaszál ezen

Fél óra alatt 10 milliárd forintot keresett az ügyleten, és még nincs vége a napnak.

2018. február 15. 06:53 Pénz, Piac

Hárommilliárdért adhatta el közbeszerzéseken hizlalt cégét Orbán Viktor veje

Kiszámoltuk, ki volt a végső haszonhúzó Tiborcz István botrányos közvilágítás-intéző cégének történetében. Úgy tűnik, hogy Tiborcz.