Rigó Anita
2017. október 19. 10:28 Állam

Hét év után először gyorsulhat a kínai növekedés

A kommunista kínai állam által közölt makrogazdasági mutatószámokat a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon üzletelő befektetők fenntartásokkal kezelik, ennek ellenére nagyon is figyelik őket. Mégis a világ második legnagyobb gazdaságáról van szó, ráadásul az adott negyedévben mindig ők közölnek először GDP-adatokat, ami megadja az alaphangot a tőzsdéken.

Mint csütörtökön kiderült, 2017 harmadik negyedévében 6,8 százalékos éves GDP-növekedés könyvelhetett el a tervgazdaság. Ami pont annyi, mint amennyire azt a piaci elemzők becsülték. A mutató hitelességét pont azért kérdőjelezik meg sokan, mert annak szórásnégyzete kevesebb mint fele a többi nagy gazdaság GDP-jének, magyarán sokkal kiszámíthatóbb. Bár nagy ugrásokat sosem látunk a kínai növekedésben, az adatokat hosszabb távon nézve, és néhány megbízhatóbb, szektorszintű adat követése mellett kiolvasható belőlük, hogy növekedik vagy hanyatlik a gazdaság.

A harmadik negyedéves növekedés kicsit alacsonyabb, mint az előző negyedév teljesítménye (6,9 százalék), de jóval magasabb, mint a kínai kormány „6,5 százalék körüli” éves átlagos GDP-növekedési várakozása. Az első három negyedévet nézve pedig már 6,9 százalékkal bővültek, így szinte biztos a várakozások felett nő a 2017-es GDP. Ráadásul 2010 óta az idei év lehet az első, amikor gyorsul a gazdasági növekedés.

 


Kína korábbi dinamikus (évi 10 százalék feletti) növekedése 2010 után fokozatosan alábbhagyott, ugyanis az addigi iparra és exportra koncentráló gazdasági modell elkezdett kifulladni. Most próbálnak egy fogyasztás-vezéreltebb gazdasági szerkezetre átállni, hogy hosszabb távon is fenntartható maradjon a növekedés, azonban ez egy elég hosszan tartó folyamat.

Az ázsiai gazdaság idei jó teljesítménye meglepte a nemzetközi befektetőket. Sokan kockázatnak látják, hogy a fellendülésben továbbra is nagy keze van a hitelből finanszírozott állami beruházásoknak, így az csak átmeneti lehet. Kína adósságállománya folyamatosan nő, és bár a kormány próbálja ezt megállítani, egyelőre sikertelenek az erre irányuló intézkedések.

Fotó: AFP/Europress

Állam gdp globális makrogazdaság Kína Olvasson tovább a kategóriában

Állam

2018. február 19. 09:17 Állam, Világ

A magyar állam 310 milliárd forintot hitelezne a Fülöp-szigeteken üzletelő magyaroknak

A Fülöp-szigetek kereskedelmi minisztere szerint komolyan érdeklődünk a mangó, a banán, a kókuszdió és a karragén iránt.

2018. február 17. 16:16 Állam

Van, akinek jó a fair trade kávé: a nagy kávéföld-birtokosoknak

A kávé fair trade kereskedelme nem segít azokon, akiknek nincs földjük. Ők a nagy kávéültetvények tulajdonosainak dolgoznak, és nincsenek jó helyzetben.

2018. február 16. 12:36 Állam, Élet

Egyáltalán nem biztos, hogy csődbe menne a bulinegyed az éjféli zárórával

Még az is lehet, hogy emelkedne az árbevétel, ha az európai bulizók alsó rétegei helyett igényesebb vendégekre állnának át.

Fontos

2018. február 16. 07:01 Piac

Éppen akkor lépett be a Mol a közösségi autózásba, amikor megnyílt az út a monopolizálás előtt

Hirtelen megteremtődött annak a feltétele, hogy hosszabb távon csak egy közösségi autóbérlő rendszer legyen Budapesten.

2018. február 15. 14:59 Állam, Pénz

Mészáros Lőrinc részvényre cseréli a legnagyobb cégeit, és gigantikusat kaszál ezen

Fél óra alatt 10 milliárd forintot keresett az ügyleten, és még nincs vége a napnak.

2018. február 15. 06:53 Pénz, Piac

Hárommilliárdért adhatta el közbeszerzéseken hizlalt cégét Orbán Viktor veje

Kiszámoltuk, ki volt a végső haszonhúzó Tiborcz István botrányos közvilágítás-intéző cégének történetében. Úgy tűnik, hogy Tiborcz.