Szentkirályi Balázs
2017. november 27. 06:52 Állam

Nem is akkora az infláció, amekkorát a KSH kimutat

A KSH szerint 2000 és 2016 között az árak 213 százalékkal emelkedtek, a bérek 300 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy manapság jobban élünk, mint a 2000-es évek elején.

Érzésre mégis sokan vitatkoznának a javulással. Sok országban megfigyelt jelenség, hogy az érzékelt infláció magasabb a ténylegesen kimutatott drágulásnál. De ha jobban megnézzük, miből állnak ezek az adatok, akkor egyértelmű, hogy nem csupán a mi téves érzékelésünk torzít a számokon, tényleg baj van az infláció mérésével. 

Mindennapos tapasztalat, hogy alig találni redőnyöst, hidegburkolót vagy mondjuk bébiszittert, aki ne harmadával többért dolgozna, mint egy-két évvel ezelőtt. Ehhez képest a KSH szerint a szolgáltatások az elmúlt egy évben csupán 1,6 százalékkal drágultak, ami érzésre képtelenségnek tűnik. Pedig a statisztika a szolgáltatásokhoz sorolja a lakbért is, amiről végképp tudjuk, hogy teljesen elszállt az ország legtöbb városában. Ehhez képest a hivatal kimutatása szerint csak 5 százalékkal drágult a lakásbérlet egy év alatt, ami ugye megint csak erősen ellentmond a hétköznapi tapasztalatainknak.

Hogyan lehetséges ez? Hamisítják a statisztikákat, vagy szimplán csak ennyire idejétmúlt a magyar módszertan? Hogy ne csak az utóbbi egy év adatai alapján vonjunk le messzemenő következtetéseket, kiszámoltuk, hogyan változott pár fontosabb termék ára az ezredforduló óta.

 

 

A lakbérnél egyértelműen látszik, hogy hosszabb időtávon még az egy éves visszatekintésnél is durvább a félreszámolás. 

A KSH-nak konkrétan semmit nem sikerült kimutatnia a 2012-16 közötti fél évtizedben végbement áremelkedésből.

Statisztikaliag egyébként maga a lakásárboom is elmaradt, mert 2012-ben a saját lakások árváltozása teljesen kikerült a fogyasztóiár-indexből. Döntően ennek az inflációs komponensnek a kimazsolázása miatt lehetséges, hogy tavaly csak 0,4 százalék volt az éves infláció, egyébként pedig az MNB legutóbbi inflációs jelentése szerint az idei is csak 2,4 százalék lesz – döntően a béremelkedések árfelhajtó hatása miatt.

Miért fontos ez? Mert ha a lakásárak ugyanúgy megjelennének az inflációban, mint hat évvel ezelőttig minden egyes hónapban, akkor talán az elmúlt évek magyar gazdaságpolitikája is máshogy alakul. Ehhez tudni kell, hogy az infláció az egyike a legfontosabb gazdasági mutatóknak: ehhez igazítják a fizetések és a nyugdíjak emelését, rengeteg vállalati, albérleti szerződésben kötik az inflációhoz a megállapodás pénzügyi paramétereit.

Az infláció, a pénzünk vásárlóerejének a romlása végső soron egy rejtett adó, amit a különböző jövedelmi csoportok nagyon eltérően érzékelnek, így mondjuk a társadalmi igazságosság szempontjából legalább annyira fontos, hogy a megmért infláció pontos legyen, mint a központi költségvetésnek, ahol a magasabb infláció egyúttal több bevételt is jelent. Az inflációs várakozások pedig legalább olyan fontosak, mint a tényadatok, ugyanis alapvetően hatnak az üzleti tervezésre, ahogy a vagyonkezelői teljesítménymérésre is. Összegezve: nem nagyon lehet túlbecsülni a mutató fontosságát. 

A lakásáremelkedéshez visszakanyarodva: a KSH a saját lakások árváltozását a szolgáltatások közé sorolta mielőtt ez a tétel kikerült az árindexből. A szolgáltatások pedig az élelmiszereket megelőzve az inflációs kosár legnagyobb súlyú komponense. Emiatt egészen biztosra vehető, hogy az elmúlt öt év 50 százalékot meghaladó fővárosi, és 20-50 százalék között szóródó vidéki ingatlanár-emelkedése igencsak megtolná a kimutatott inflációt, ha a statisztika, mint korábban, ma is foglalkozna vele.   

Tényleg ennyit estek a kütyüárak? 

De nem csak a lakáspiac van teljesen kihagyva, illetve félremérve. Van egy másik érdekes tanulsága is a fenti ábrának, ami szintén teljesen ellentétes a hétköznapi benyomásainkkal: a statisztikai hivatal szerint 2000-es árakhoz képest harmadannyiba kerül egy tévé, a használt autókat pedig az akkori ár 60 százaléka körül vesszük. Mindannyian érezzük, hogy ez így biztosan nem igaz.

A statisztikusokat is aktívan foglalkoztató probléma, az árfelmérés egy módszertani sajátosságából fakad. A KSH árösszeírói közel ezer termék és szolgáltatás (reprezentánsok) árát gyűjtik be szerte az országban, 100-120 településen minden hónapban. Ez azt jelenti, hogy minden egyes tételről (palackos gáz, hajvágás, gépsonka, ágynemű, száraztészta és alsógatya stb.) legalább száz különböző adat gyűlik össze, amit átlagolnak, és attól függően, hogy jellemzően mennyit vásárolunk belőlük, súlyoznak. Az átlagolás és súlyozás után minden reprezentáns bekerül az árindexbe, amit utána a KSH különböző bázisokhoz – a tavalyi év azonos hónapjához, az előző hónaphoz – viszonyítva közöl.

Vannak azonban kifutó, megszűnő termékek, gondoljunk csak az állandóan cserélődő mobiltípusokra. A KSH célja viszont az, hogy kiszűrje a minőségjavulásból származó árváltozásokat. Ha egy telefon azért drágább, mert többet tud, az nem árváltozás, hanem fejlődés. A 2010-ben vett 150 ezres ledtévénél ma sem olcsóbb az új modell, ahogy a 2000-ben vett plazmatévéhez képest sem történt meg a 73 százalékos áresés, ahogy azt a KSH az inflációs felmérésében kimutatja. 

A hivatal nem csal, mégis torzít a számaiban, mert a (közel) változatlan nominális árak mellett bekövetkező igen jelentős technológiai fejlődést árcsökkenésként mutatja ki.

Az árstatisztika nem tud mit kezdeni azzal, hogy a mai tévé színesebb, fényesebb és kevesebb áramot fogyaszt, ezért inkább úgy csinál, mintha a régi tévé lenne sokkal-sokkal olcsóbb. Ez pedig erőteljesen lefelé torzítja a fogyasztói-árindexet, miközben mi a boltban kicsit sem érzékeljük az árak csökkenését. 

Hajlamosak vagyunk rosszul ítélni

Az ingatlanárak kikukázásán, az albérletárak félremérésén és a technológiai fejlődés árhatásainak torzításán túl más hatások is félreviszik az inflációs érzékelésünket.

Egyrészt a fogyasztói kosara mindenkinek eltérő, mert mindenki mást vásárol, az egyéni eltéréseket pedig a statisztika képtelen leképezni – bár vannak egyes fogyasztói csoportokhoz igazított indexek is. Emiatt a hivatalos inflációs mutató, a fogyasztóiár-index mindenkire igaz, de igazából senkire sem. Ha eltér a személyes fogyasztásunk a nagy átlagtól – amit erősen befolyásol, hogy mekkora a jövedelmünk -, a tényleges (és nem csak az érzékelt) inflációnk is eltérő lesz. A nemzeti bank egyik tanulmánya szerint a válság előtti, magasabb inflációjú években a legalsó jövedelmi tizedbe tartozó háztartások 1-3 százalékkal nagyobb inflációt tapasztaltak, mint a jövedelmi elosztás felső tizedébe tartozók. Ők a pénzük sokkal nagyobb részét költötték gyorsabban dráguló napi fogyasztási cikkekre, mint a gazdagok.

Ezt az valós, statisztikailag nem kimutatott torzulást felerősíti, hogy igencsak érzelemvezérelt, szubjektív megfigyelők vagyunk. A viselkedési közgazdaságtan sokszorosan bizonyított állítása (és egyik kiváló alapműve) szerint a veszteségekre általában jóval érzékenyebbek vagyunk, mint a nyereségekre, és pontosan ez az összefüggés érvényes az inflációs érzékelésnél is. Nagyobb súlyt adunk az emelkedő áraknak, mint a stagnáló vagy a csökkenő áraknak. A szakirodalom szerint az is igaz, hogy a ritkán vásárolt termékek árváltozása kevésbé tűnik fel, mint a benziné vagy mondjuk a zöldség-gyümölcsé.

A fentiek kapcsán természetesen a KSH véleményét is megkérdeztük, egy következő cikkben hamarosan bemutatjuk a válaszaikat. 

(Fotó: AFP PHOTO / Anthony WALLACE)

Állam árak drágulás fogyasztóiár-index infláció KSH Olvasson tovább a kategóriában

Állam

2017. december 17. 16:16 Állam

Mennyi támogatást kaphat egy újszülött gyermek után Budapesten?

Aki legalább egy éve jó kerületben lakik, akár 170 ezer forintot is kaphat egy gyermek születése után. Hol érdemes lakni?

2017. december 17. 07:31 Állam

Budapesten kívül a szavazók felének nincs érettségije

Összességében javul a népesség iskolázottsága, de hatalmasak a különbségek az országban.

2017. december 15. 15:50 Állam, Pénz

Újabb 2,3 milliárdnyi közpénzt kap a felcsúti futballakadémia

Jóváhagyták Mészáros Lőrinc alapítványának programját, de egyelőre nem tudni, milyen új építkezés lesz majd ebből Felcsúton.