Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2017. december 13. 12:42 Állam, Piac

Lábon lövi magát a CBA, miközben Baldauf jól jár

Jó néhány CBA és Príma üzletet hoz nehéz helyzetbe Baldauf László, a CBA alapítója és egyik legnagyobb vállalkozója azzal, hogy átengedi hét jól menő boltjának üzemeltetését a Lidl-nek. Ahol ugyanis a Lidl vagy az Aldi megjelenik, ott könyörtelenül elszívja a környék vásárlóerejének jelentős részét. Térképre vittük a budapesti boltokat, hogy látni lehessen, milyen hatással lehet a CBA-birodalomra a lépés.

Baldauf László, a CBA Kereskedelmi Kft. elnöke és részben a franchise hálózat egyes jól menő üzleteinek tulajdonosa jól időzítette hét boltjának átadását (azért nem írunk eladást, mert valószínűleg csak az üzletek üzemeltetését veszi át a Lidl, de a vásárlók ebből azt fogják érzékelni, hogy a gyakorlatban Lidl boltokká válnak az egységek). Így kell a csúcson kiszállni: az ingatlanárak felfutóban, a diszkontláncok (Aldi, Lidl és Penny Market) pedig hasítanak és növekedési kényszerben vannak, ám a plázastop miatt nem tudnak zöldmezős beruházásokkal terjeszkedni, és így hajlandóak még a szokásosnál is magasabb árat fizetni egy-egy jól bejáratott belvárosi üzlethelyiségért. Ki tudja, mikor lesz újra ennyire kedvező a csillagok állása egy ilyen tranzakcióhoz.

Ha ránézünk az alábbi térképre (amelyen kékkel jelöltük a Lidl jelenlegi budapesti üzleteit, lilával pedig a most megszerzett boltokat), akkor szembetűnő, hogy a Lidl hálózatához a belvárosi Baldauf érdekeltségek úgy illeszkednek, mint egy hiányzó szem a nagy budapesti puzzle-ba. A Lidl így a maga szempontjából tökéletes vásárt csinál, hiszen beveszi az eddig fehér foltnak számító belvárost.

Másrészt viszont a térképre felvittük a most átvett boltok közelében lévő CBA (csillaggal jelölve) és Príma (körrel jelölve) üzleteket is. Ezeknek az egységeknek ugyanis várhatóan elég nagy fejtörést okoz majd a diszkontlánc megjelenése. Amint azt korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk, egy diszkont már rövidtávon is képes a környék üzletei elől elszívni a forgalmat, hiszen országszerte jellemző, hogy legalább 3-6-szoros a két üzlettípus közötti árbevétel-különbség. Persze a piac bővül, vagyis egyre több pénzt hagynak a vásárlók a boltokban, de ez önmagában biztosan nem lesz elég a diszkontlánc terjeszkedésének ellensúlyozására.

A Máriaremete utcai üzlet átvétele várhatóan azt jelenti, hogy a Lidl megszerezheti a “zsákfalunak” számító Nagykovácsi vásárlóinak jelentős részét, de akár még a Solymárról ingázók számára is alternatívát adhat. Ezek pedig olyan mértékű előnyök, amelyek a belvárosi boltokéval vetekszenek. A négy budapesti üzlet átadása így óvatos becsléseink szerint is legalább 12 további fővárosi CBA/Príma bolt életét fogja alaposan megnehezíteni, vagyis a lépés hatása sokkal jobban befolyásolhatja a piacot, mint azt első ránézésre gondolnánk.

Ráadásul bár Baldauf jó érzékkel, jó időben teszi pénzzé eddig felépített birodalmának egy jelentős részét, ezzel a kormányzati elképzeléseknek is alaposan betesz, hiszen pont a legnagyobb piacon, Budapesten csökkenti érdemben a magyar láncok pozícióit. Orbán Viktor nem egyszer hangsúlyozta, hogy a cél az lenne, a magyar láncok kerüljenek túlsúlyba a kiskereskedelemben, de ennek most éppen az ellenkezője történik: az üzleti racionalitás ezúttal felülírja az annak ellentmondó gazdaságpolitikát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEz az igazi különbség a Lidl-Aldi-Penny és a CBA-Coop-Reál közöttKevesebb üzletük van, de azokban sokkal többet termelnek a diszkontok. Hiába a kormányzati hátszél, ez nem jó hír a magyar láncoknak.

Állam Piac Baldauf László Budapest CBA kiskereskedelem Lidl Príma Olvasson tovább a kategóriában

Állam

Jandó Zoltán
2018. április 21. 07:35 Állam, Élet

Az állásteremtés és a közmunka piszok jól bejött a Fidesznek

Azokban a járásokban teljesített felül a Fiddesz, ahol a munkanélküliség ténylegesen problémát jelentett 2010-ben, és ezen jelentősen sikerült javítani.

Wiedemann Tamás
2018. április 20. 14:19 Állam, Pénz

Schmidt Mária megmutatta, hogyan lehet kicselezni egy kormányrendeletet

A karácsonyi szünetben sebtében hozott kormányrendelet alkalmat adhat az ingatlanos trükközésre.

Torontáli Zoltán
2018. április 20. 11:52 Állam, Világ

Itt tartunk: lengyeleket toboroznak német rendőrnek

Annyira nincs munkaerő Németországban, hogy ezt is meg kellett lépniük.

Fontos

Rigó Anita
2018. április 20. 06:48 Állam

Ahol iskolázottabb a népesség, ott kevesebben szavaztak a Fideszre

A népesség képzettsége a járásokban nagyban megmagyarázza a Fidesz-győzelem arányát.

Rigó Anita
2018. április 19. 06:19 Állam

Az ország sok részén nincs elég munkahely, ezért még mindig az államtól függ a lakosság

Nagyon sok járásban még mindig hatalmas szerepe van a közmunkának, a Fidesz-kormány újragondolt szociális segélyének.

Jandó Zoltán
2018. április 18. 16:14 Állam

Hatvanmilliót költenek arra, hogy hirdessék, épül az új Puskás Stadion

A munkát az a New Land Media - Lounge Design kettős kapta, amely a kormány brüsszelezős, sorosozós plakátkampányainak nagy részét is szervezhette