Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. január 19. 06:55 Állam, Pénz

Vezető fideszes politikus közelében ért földet az első röplabdás tao-milliárd

Nagyon sikeresen zárult Szalai Marcell 2017-es éve. A 25 éves férfi decemberben megszerezte a jogi diplomáját, fél évvel korábban papíron még tanácsadással foglalkozó (ténylegesen nem is igazán működő) cége számára pedig 1,1 milliárd forintos tao-keretet hagyott jóvá a Magyar Röplabda-szövetség (MRSZ).

A kezdő jogásznak így már csak azokat a vállalkozásokat kellett megtalálnia, amelyek az államkassza helyett neki utalják társasági adójukat (így működik a tao támogatási rendszer). Nagy gondot azonban ez sem jelent: január közepére az 1,1 milliárdból 410 millió már össze is gyűlt. Első ránézésre igazi sikersztorinak tűnik a történet, a képet azonban némileg árnyalja, hogy Szalai, illetve cége több szállal kötődik Bánki Erikhez, ahhoz a vezető fideszes politikushoz, akinek javaslatára a mostani szezontól a röplabda-sport is több milliárdnyi közpénzhez juthat.

A tao támogatást ugyanis a 2016/2017-es szezonig csak a labdarúgó-, a kézilabda-, a kosárlabda-, a vízilabda- és a jégkorong csapatok kaphattak. Kizárólag ebbe az öt sportágba folyt az a 331 milliárd forint, amit a rendszer bevezetése óta az államkassza helyett sportszervezeteknek utaltak a nyereséges cégek. Tavaly nyáron azonban bővült a kör. Az országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke, Bánki Erik még május végén kezdeményezte, hogy a röplabda is bekerülhessen a kiváltságosak körébe, és a javaslat alig három hét alatt át is ment a parlamenten.

Az előterjesztést benyújtó személye már tavaly nyáron is keltett némi médiavisszhangot, miután kiderült, hogy a politikus felesége, Bánki Ágnes a MRSZ Strand- és Szabadidő Röplabda Bizottságának elnöke. A történet azonban itt nem ér véget, hiszen a Bánki család nem csak a törvény és a szövetség, hanem két, a tao-pályázaton nyertes vállalat környékén is feltűnik.

Ezek közül az egyik pedig épp Szalai Marcell cége, amely messze a legtöbb közpénzhez juthat a röplabda-szervezetek közül. A Beach Sport Kft. számára jóváhagyott 1,1 milliárd a teljes sportág tao-keretének közel hatoda, az infrastruktúrafejlesztésre szánt pénzből pedig még nagyobb, durván 30 százalékos részt visz el a cég.

 

Mindez különösen annak fényében érdekes, hogy a vállalatnak eddig látszólag semmi köze nem volt a röplabdához. Sőt, nagyjából nyolc hónappal ezelőttig a tevékenységi köre sem utalt arra, hogy sporttal akarna foglalkozni, a nevéről nem is beszélve. A céget 2017 júniusáig Mondis-Consultnak hívták, és elsősorban üzletviteli illetve egyéb vezetési tanácsadással foglalkozott. Mármint papíron, hiszen ténylegesen túl sok mindent nem csinált. A 2011-es alapítás és 2016 közötti időszakban például mindössze egy évben volt árbevétele, és akkor is csak 8,1 millió forintnyi.

A cég tavaly tavasszal azonban profilt váltott: május közepén (épp egy héttel azelőtt, hogy Bánki Erik benyújtotta a tao-rendszer bővítését célzó javaslatát) átnevezték Beach Sport Kft-re, a hivatalos főtevékenysége pedig sportegyesületi tevékenység lett.

A sok változás mellett volt azonban valami, ami végig fix maradt a cég eddigi történetében, és ez elég sok mindenre magyarázatot adhat. A vállalat ugyanis a kezdetektől egy kis földszintes épületben működik a pécsi Zrínyi utca 9-ben. Ugyanide a Beach Sport Kft-n kívül még nyolc másik cég van bejegyezve, ezek közül pedig négy Bánki Erik testvérének, Bauer Nándor Zsoltnak az érdekeltségébe tartozik. Bánki és Bauer kapcsolatáról korábban az Átlátszó azt írta: nem egyértelmű, hogy testvérek, vagy csak féltestvérek. Az azonban biztos, hogy édesanyjuk neve ugyanaz. Emellett a politikusnak és Bauernek közös vállalkozása is van, az elvileg ingatlanügyekkel foglalkozó Bábamad Kft.

A vállalkozások mellett egyébként – amint erről az ajtón lévő cégtábla árulkodik – ugyanebben a házban működik Szalai Marcell édesanyjának, Kamondi Mónikának az ügyvédi irodája is. Róla több ügyben is írt a pécsi sajtó. Legutóbb például azzal került be a hírekbe, hogy a 2009 óta Fideszes vezetésű baranyai megyeszékhelyen 2009 és 2012 között 37 millió forintot számlázhatott városi tulajdonú vállalatoknak. Nem lenne meglepő, ha ez a szám azóta tovább nőtt volna, hiszen Kamondira a város vagyonkezelő cégének ügyvédjeként szoktak hivatkozni, és még 2016-ban is járt el jogi ügyekben a Pécs Holding számára.

Nem csak ő került azonban be a hírekbe önkormányzati megbízásaival a családtagok közül. A Pécsi Stop még 2011-ben írt arról, hogy 4,5 milliót vihetett haza így Kamondi férje, Szalai Sándor is. A lap, amely az egyik pécsi hírportál tulajdonosaként hivatkozott Szalaira, azt állította, hogy önkormányzati társaságokkal való kapcsolattartásért, közvetítésért, segítésért és támogatásért fizettek az üzletembernek, de az nem derült ki, mit végzett a pénzéért.

A Beach Sport Kft. egyébként nem kizárólag az azonos cím miatt kötődik Kamondi Mónikához. A társaság email címe is ugyanaz, mint a Kamondi Ügyvédi Irodáé. Más csatornák mellett ezen is próbáltuk felvenni a kapcsolatot Szalai Marcellal, de a fiatal cégtulajdonos nem reagált megkereséseinkre.

Így azt sem tudni pontosan, hogy mire költené az 1,1 milliárdos támogatást a Beach Sport Kft., a cég ugyanis – a törvényi előírás ellenére – egyelőre nem tette közzé sportfejlesztési programját, és kérésünkre sem küldték meg. A szövetségnél lapunk kérdésére annyit elárultak, hogy a pályázati anyagban megfogalmazott tervek szerint a hatalmas összeg nagy részét (valamivel több, mint 1 milliárd forintot) egy fedett strandröplabda-központra fordítaná a vállalat, ami valószínűleg kiegészül majd egy terem-létesítménnyel is. Magyarul (bár erre már a cég nevéből is következtethettünk) a cég épp abban a szakágban valósít meg egy hatalmas fejlesztést, amit Bánki Ágnes vezet. A beruházást egyébként Pécs helyett Budapest vonzáskörzetében valósítanák meg, de a kiszemelt területet állítólag még nem vásárolták meg.

 

Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára szerint hiánypótló beruházásról van szó, nagy szükség lenne ugyanis egy olyan fedett létesítményre, amit egész évben tudnak használni a játékosok. Ez az érvelés teljesen védhető is, hiszen számos olyan sportág van, ahol a téli edzések megszervezése komoly gondot okoz, és vélhetően ilyen a strandröplabda is. A kérdés csak az, hogy egy ilyen fontos beruházást miért éppen egy kezdő jogász mindenféle iparági tapasztalat nélküli, de látszólag erős politikai kapcsolatokkal rendelkező cégére bíz az MRSZ. Erre a kérdésre azonban nem kaptunk egyértelmű választ.

Szalai Marcellal való kapcsolatáról természetesen megkérdeztük Bánki Ágnest is, aki először azt mondta, nem ismeri sem őt, sem Kamondi Mónikát, majd úgy módosította válaszát, hogy ismeri őket, de nincsenek kapcsolatban. Később egy visszahívást követően ezen is pontosított. Ekkor már úgy fogalmazott: mint sportvezető természetesen tisztában van saját sportága legfontosabb szereplőivel, így Szalai Marcellel is, hiszen a hozzá köthető egyesület évek óta aktív az utánpótlás-nevelés területén, sok gyerekkel foglalkozik, és jónevű szakembereket alkalmaz. Az említett egyesület nevét azonban nem kívánta elárulni, azt javasolta, keressük meg. Mi azonban a Beach Sport Kft-n kívül egyéb, Szalai Marcellhez köthető strandröplabda-szervezetet nem találtunk. Kerestük Bánki Eriket is, de a politikust nem sikerült elérnünk.

(Frissítés: az index.hu információi szerint a Beach Sport Kft-t nyáron vették fel az MRSZ tagjai közé, és a vállalat csapata Budapesten működik, a BME fedett pályáin tartják az edzéseket. A lap egy ott dolgozó szakemberre hivatkozva azt írja, hogy 89 igazolt játékosuk van, és még további 16 leigazolása várható. Ezzel a cég néhány hónapos múltja ellenére a legnagyobb hazai egyesületnek számítanak, ám azt, hogy honnan lett egyszerre közel 100 versenyzőjük még a szakmabeliek sem értik.)

Ha ez egyébként nem lenne elég, a Bánki család nem csak ilyen közvetett módon tűnt fel a röplabdás tao-pénzek körül. Sportágszinten szintén kiugró, több, mint 100 milliós keretet hagyott jóvá a szövetség a Mohácsi Sport Klub Nonprofit Kft-nek is, ami közvetlenül Bánki Ágnes tulajdonában van (ennél több pénzből mindössze tíz röplabdás szervezet gazdálkodhat). A cég története annyiban hasonlít a Beach Sportéra, hogy korábban nem röplabdás vállalatként futott, tavaly májusig a neve is Mohácsi Lovas Klub Kft. volt. A klub honlapján egyelőre sok minden nem utal röplabdával kapcsolatos tevékenységre, igaz, korábbi beszámolók szerint pár éve épült egy strandröplabda-pálya.

A cég fejlesztési programja szerint ezt újítanák fel, illetve 55 millió forintért építenének még három pályát két mobilöltözővel. Emellett beszereznek egy 13 milliós kisbuszt, és számítógépeket, projektort, tévét valamint egyéb informatikai eszközöket is. Szárító és mosógépet viszont hiába szerettek volna, nem vásárolhatnak, erre ugyanis az MRSZ már nem bólintott rá.

Állam Pénz Bánki Erik Beach Sport Kft. röplabda strandröplabda tao-támogatás. Olvasson tovább a kategóriában

Állam

Jandó Zoltán
2018. április 21. 07:35 Állam, Élet

Az állásteremtés és a közmunka piszok jól bejött a Fidesznek

Azokban a járásokban teljesített felül a Fiddesz, ahol a munkanélküliség ténylegesen problémát jelentett 2010-ben, és ezen jelentősen sikerült javítani.

Wiedemann Tamás
2018. április 20. 14:19 Állam, Pénz

Schmidt Mária megmutatta, hogyan lehet kicselezni egy kormányrendeletet

A karácsonyi szünetben sebtében hozott kormányrendelet alkalmat adhat az ingatlanos trükközésre.

Torontáli Zoltán
2018. április 20. 11:52 Állam, Világ

Itt tartunk: lengyeleket toboroznak német rendőrnek

Annyira nincs munkaerő Németországban, hogy ezt is meg kellett lépniük.

Fontos

Rigó Anita
2018. április 20. 06:48 Állam

Ahol iskolázottabb a népesség, ott kevesebben szavaztak a Fideszre

A népesség képzettsége a járásokban nagyban megmagyarázza a Fidesz-győzelem arányát.

Rigó Anita
2018. április 19. 06:19 Állam

Az ország sok részén nincs elég munkahely, ezért még mindig az államtól függ a lakosság

Nagyon sok járásban még mindig hatalmas szerepe van a közmunkának, a Fidesz-kormány újragondolt szociális segélyének.

Jandó Zoltán
2018. április 18. 16:14 Állam

Hatvanmilliót költenek arra, hogy hirdessék, épül az új Puskás Stadion

A munkát az a New Land Media - Lounge Design kettős kapta, amely a kormány brüsszelezős, sorosozós plakátkampányainak nagy részét is szervezhette