Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. április 6. 15:48 Állam

Utólag papírozták le a vizes vb 230 milliós kampányát, már ha egyáltalán volt

Még azelőtt lezavarták a vizes vb 230 milliós utókommunikációs kampányát, hogy aláírták volna róla a szerződést. Ezt állítja egy írásbeli kérdésre adott válaszában Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára.

Az MSZP-s Mesterházy Attila azt követően tett fel az ügyben kérdéseket Seszták Miklós fejlesztési miniszternek, hogy lapunk megírta: komoly visszaélések történhettek a világbajnokság utókommunikációs kampánya körül. A kisfilm, vagy filmek legyártására egy olyan háromtagú konzorcium kapott megbízást, amelyben Kuna Tibor két ügynöksége is benne volt. A kormánnyal és a vizes vb szervezőivel is jó kapcsolatot ápoló Kuna cégei és partnerük 230 millió forintot kaptak a feladatra.

A kampányról már a közbeszerzés meghirdetését követően is össze-vissza beszéltek az érintettek. A vizes vb szervezőcégénél, a Bp2017 Kft-nél először azt állították, hogy egy mindössze 60 másodperces film készül a közel negyedmillió forintból. Majd később – miután rájöttek, hogy így 4 millióba kerülne egy másodperc – pontosítottak, és már 9 spotról beszéltek. Mindezt úgy, hogy az eredeti és a módosított állítás is elvileg Kuna egyik utókommunikációval is megbízott ügynökségétől érkezett, hiszen a Bp2017 Kft-hez befutó újságírói kérdésekre is ők állították össze a válaszokat.

Az első hetek káosza után pedig már egyáltalán nem kommunikáltak a témában. Végül sikerült megszereznünk egy alig három és fél perces kisfilmet, amelyről a Bp2017 Kft-n belül állítólag úgy beszélnek, mint az utókommunikációs filmről. Ennek előállítási költségei azonban a lapunk által megkérdezett szakértők szerint nem lehettek magasabbak 1-2 millió forintnál. Ráadásul a videóval senki nem találkozott korábban, így valószínűleg azt tényleges kommunikációra nem is nagyon használták.

 

Ilyen előzmények után tett fel hat kérdést is a témában Mesterházy Attila, amelyekre szokás szerint egyben válaszolt Fónagy János, és nem vitte túlzásba. Első lépésben például szó szerint megismételte azt a pontosító közleményt, amivel még tavaly augusztusban a túlárazott kisfilmről szóló első hírek megjelenése után próbálta oltani a tüzet a Bp2017 Kft. Akkor azt mondták, hogy korábbi állításukkal ellentétben mégsem egy egyperces spot készül, hanem hat ilyen hosszúságú, illetve egy 30, egy 20 és egy 10 perces videót is legyártanak. Fónagy szerint ez meg is történt, de azt, hogy a filmeket hol lehet elérni már nem árulta el.

Az igazán meglepő fordulat azonban csak ezután következett. Az államtitkár válasza alapján ugyanis „a nyertes ajánlattevőnek a filmek gyártása mellett az elkészült alkotások sugárzása is feladata volt. A spotok 2017 augusztusában kerültek adásba országos televízió csatornák platformjain, összesen közel félezer alkalommal.”

Az augusztusi vetítések emlegetése azért nagyon furcsa, mert a kisfilmek legyártásáról csak szeptember elsején írták alá a szerződést.

Magyarul, ha tényleg az történt, amit Fónagy János állít, akkor a kampányt utólag papírozták le. Ráadásul így is elég gyorsan kellett dolgozni, hiszen a közbeszerzéssel kapcsolatos első elérhető dokumentum augusztus 1-i keltezésű, és ezen két hét múlva még módosítottak is. Azaz, ha attól még el is tekintünk, hogy nem volt érvényes szerződés, akkor is két hét maradt a gyártási munkákra és ennyi idő alatt még félezerszer le is kellett adni a filmeket országos csatornákon. Szerencse, hogy nem egy országos tévé van, és nem csak egy 30 perces film készült, ez esetben ugyanis augusztus második felében a teljes műsoridő 70 százalékát erre kellett volna szánni az adott csatornánál.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy egy utókommunikációs kampánynak kizárólag külföldön lett volna értelme, hiszen csak így alkalmas országimázs-építésre. Itthon legfeljebb propagandacélokat szolgálhat. Persze az is igaz, hogy a vizes vb hirdetésére szánt milliárdok elköltésénél ez nem volt szempont: az eseményt felvezető nemzetközi reklámkampány is elmaradt

A fentiek fényében valószínűbbnek tűnik, hogy Fónagy Jánost rosszul tájékoztatták az utókommunikációs kampány részleteiről. Ez esetben viszont még mindig nem tudjuk hova lett a 230 millió forintból az a 228, amit nem az általunk megszerzett kisfilm legyártására költöttek.

 

 

Fónagy egyébként nem először ad nagyon furcsa választ vizes vb-vel kapcsolatos kérdésre. Múlt héten szintén egy korábbi cikkünk nyomán a világbajnoksághoz köthető szállodai foglalásokról faggatták. Akkor azzal kerülte meg a valós válaszadást, hogy a hotelekkel kötött szerződések üzleti titoknak minősülnek. Ez azonban egyszerűen nem igaz, a megállapodások ugyanis mindenki számára elérhetőek a közbeszerzési adatbázisban.

Állam kampány Kuna Tibor Trinity utókommunikáció vizes vb Olvasson tovább a kategóriában

Állam

Torontáli Zoltán
2018. június 22. 06:52 Állam, Élet

A magánbiztosítói piac lenyúlására készülhet a kormány, hogy egyeseknek rendbe tegye az egészségügyet

Az utóbbi években élénk magánegészségügyi piac alakult ki a biztosítók adómentessége miatt. Ennek most vége, de az állam befurakodhat, és az állampolgárok egy része továbbra is mehet a magánrendelőkbe.

Jandó Zoltán
2018. június 21. 18:59 Állam

Monopolizálódott az állami kommunikáció, 75 milliárd mehet egy emberhez

A három kormányközeli ügynökségből egy maradt. Egyszereplős "piac" jött létre, ahol úgy áraz az egyetlen talpon maradt cég, ahogy csak akar.

Rigó Anita
2018. június 20. 10:00 Állam

Megszünteti a legtöbb cafeteria-elemet a kormány

Emellett csökken a munkáltatók által fizetendő szocho, és átalakul annak kedvezményrendszere is.

Fontos

Fabók Bálint
2018. június 23. 13:55 Piac

Ahogy több pénzük lett, rögtön lerohanták a magyarok a gyorséttermeket

Nemrég még nullaszaldó körüliek voltak a nagy gyorsétteremláncok, de tavaly hatalmasat nőtt a bevételük, és több milliárd forint nyereséget termeltek.

Hajdu Miklós
2018. június 22. 15:39 Piac, Világ

Magyarországot is lehúzhatja a nehéz helyzetbe kerülő német feldolgozóipar

Trump külkereskedelmi csatározása nem marad következmények nélkül, a tavaly még egyre javuló helyzetű német feldolgozóipart már le is rántotta.

Fabók Bálint
2018. június 21. 17:17 Világ

A dollár döntheti meg a legnehezebb választására készülő Erdogan hatalmát

Hiába ért el óriási sikereket a gazdaságban az autoriter hatalmat kiépítő Erdogan, a gazdaság válságjelei miatt pártja elveszítheti parlamenti többségét.