Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. július 2. 17:10 Állam, Pénz

Három nap sem kellett: már folytatódhat is a kormányzati plakátkampány

Újabb 2,3 milliárd forintot költ el a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda az „állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására”. A kommunikációs közbeszerzéseken ez a kódneve a kék plakátokkal fémjelzett kampányoknak, amelyek eddig leginkább a kormány aktuális ellenségeiről szóltak, mint Soros György, Brüsszel vagy a migránsok. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) számozása szerint ez már a nyolcadik ilyen lesz (bár mi csak hétről tudunk).

A tendert ráadásul alig három nappal az ehhez szükséges keretszerződés aláírását követően írták ki. Újabb hat nappal később pedig már a győztes is megvolt: ezt a munkát is a korábbi hatból öt ilyen megbízást behúzó Balásy Gyula ügynökségei végezhetik el.

 


Persze nem meglepő, hogy Balásy cégei nyertek, hiszen most már csak ők (New Land Media, illetve Lounge Design) vannak benne az NKOH-s keretszerződésben. Bár azon a közbeszerzésen első körben Balásy cégei mellett két másik kormányközeli vállalkozó, Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeit is nyertesként hirdették ki, ám velük egy nappal a szerződés aláírása után szerződést bontottak.

A (korábban?) több miniszterrel is jó kapcsolatban lévő Kuna, illetve a Rogán Antal szomszédjaként elhíresült Csetényi cégeit ugyanis elmarasztalta a Közbeszerzési Hatóság, így velük nem lehetett szerződni. Mivel a rendszer úgy működik, hogy a keretmegállapodás után csak az kaphat állami kommunikációs megbízásokat, akivel ezt a szerződést aláírták, így most évekre monopolizálódhatott a piac, minden ilyen állami kiadás az egyébként legdrágább ajánlatot beadó Balásy Gyulánál landolhat. Természetesen ez a mostani is.

Az új keretszerződésre egyébként azért volt szükség, mert az előzőt kimerítette az NKOH: lényegében másfél év alatt elverték az eredetileg 3 évre szánt 75 milliárd forintot. Az elmúlt hónapokban emiatt látványosan vissza is esett az állami kommunikációs költés: miközben tavaly csak decemberben 11 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket, és idén január, illetve április között is 3 milliárd körül volt az átlag, májusra, illetve júniusra már csak fél-félmilliárd forintnyi megrendelés jutott.

 

Valószínűleg ez a magyarázata annak is, hogy a másfél éve tartó kormányzati plakátdömpingben még soha nem volt ilyen hosszú szünet. A legutóbbi, elvileg hatodik ilyen közbeszerzést még tavaly decemberben zárták. Előtte rendre néhány havonta követték egymást a hasonló megállapodások*A decemberi 8 milliárdos megrendelés előtt például novemberben is volt egy bő 3 milliárdos.. Ezek a megbízások azonban mindig milliárdos nagyságrendűek – a mostani 2,3 milliárddal összességében már átléptük a 30 milliárd forintot – ez pedig már nem fért volna bele az előző keretbe.

Állam Pénz Balásy Gyula Kuna Tibor Nemzeti Kommunikációs Hivatal NKOH Olvasson tovább a kategóriában

Állam

Fabók Bálint
2018. július 20. 06:45 Állam, Élet

Tovább ömlöttek az állami százmilliók a százezres nézőszámokat blöffölő kamuszínházakhoz

Újonnan alapított, egymással szoros kapcsolatban álló színházak tavaly közel kétmilliárd forint tao-támogatást kaptak, pedig tevékenységük észrevehetetlen.

2018. július 19. 10:55 Állam, Élet

Munkaerőpiac és a mindenben megbújó aszimmetria, avagy győzzön az intolerancia

Bármi is van, általában a legkevésbé toleráns kisebbség akarata győzedelmeskedik. Így lehet ez a vendégmunkások és a migráció ügyében is.

Bucsky Péter
2018. július 19. 07:21 Állam

Milliárdos károkat okozhatott a Red Bull Air Race a budapestieknek

Sehol máshol nem ad milliárdokat az állam önként az őrült zajterhelést okozó rendezvénynek, ami egy hazai sikermárka külföldi konkurensét reklámozza. A hasznot, amit ez Budapestnek hoz, nagyítóval kell keresni.

Fontos

Jandó Zoltán
2018. július 20. 16:07 Pénz

Megveszi a MOM Parkot az OTP

Tízmilliárdos nagyságrendű ügyletről lehet szó, miközben az ingatlanalapok vagyona már ezer milliárdos nagyságrendű.

Rigó Anita
2018. július 19. 16:40 Világ

Most nagyon fájhat Kínának Trump vámháborúja, de hosszú távon profitálhat belőle

A kínai gazdaság alapból is sok gazdasági kihívással szembesül, erre jött a vámháború. Elsőre az USA lehet felül, de a támadás csak löketet adhat a kínai reformoknak.

2018. július 18. 14:32 Piac

Hivatalosan is indul a nagy Simicska-Nyerges üzlet

Felkerült a versenyhivatal oldalára az az engedélykérelem, amely alapján Simicska Lajos üzleti birodalma Nyerges Zsolthoz kerülhet.