Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. július 18. 11:49 Állam, Pénz

A németek és a franciák akadályozhatják meg a bolgár euróbevezetést

Hiába jelezte hivatalosan Bulgária, hogy kész bevezetni az eurót, az övezet jelenlegi tagállamai nem fogadták tárt karokkal a szófiai kérvényt, amelyet első körben holnap tárgyalnak meg Brüsszelben az eurózóna országainak pénzügyminiszterei. Egyelőre Bulgária ERM II.-be, azaz az euróbevezetés előszobájának tekinthető árfolyamrendszerbe való felvételéről van szó. Az euró bevezetése előtt ugyanis két évet el kell töltenie az adott országnak az ERM II.-ben.

A német gazdasági hetilap, a Handelsblatt értesülése szerint az ülésen részt vesz Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, a bolgár jegybank vezetője, az ország pénzügyminisztere, illetve a dán jegybank elnöke, mivel a skandináv ország jelenleg az egyetlen, amely az ERM-mechanizmusban részt vesz. (Noha nem akarja bevezetni a közös fizetőeszközt.)

A bolgár euróbevezetés ellen rengeteg érv van. Az EKB diplomatikus megfogalmazása szerint „stabilizált orientált gazdaságpolitika” kialakítására és strukturális reformokra van szükség az országban. Ez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy javítani kell az üzleti környezeten, vagyis vissza kell szorítani a korrupciót és a szervezett bűnözést.

Emellett a bolgár jegybankot és a bíróságokat függetleníteni kell a politikától. A pénzintézetek szanálását sem úszhatja meg a szófiai kormány, hiszen igen nagy a görög bankok kitettsége az országban. Az eurózónának így is komoly fejtörést okoz, hogyan lehetne a nem teljesítő hitelállományt leépíteni a görög, ciprusi, olasz és portugál bankszektorban. A Baltikumban – leginkább Lettországban -, illetve Máltán pedig a pénzmosással kapcsolatos ügyek gyengítik a közös uniós fizetőeszközbe vetett bizalmat.

Az biztos, hogy az újonnan belépőknek ma már sokkal szigorúbb feltételeknek kell megfelelniük, mint az eurózónához korábban csatlakozó tagállamoknak. Az euró bevezetésével párhuzamosan a közös uniós bankfelügyelethez is csatlakoznia kell az országnak.

 

Pedig papíron nem áll rosszul Bulgária, hiszen a GDP-arányos államadósság csupán 25 százalék, ami jóval alacsonyabb érték, mint az euró bevezetéséhez megengedett 60 százalék. A gazdaság dinamikusan növekszik, a költségvetés tavaly többlettel zárt.

Az Európai Bizottság hivatalosan – éppen a jó makrogazdasági helyzet miatt – támogatja Bulgária felvételét az eurózónába. Erről azonban a közös fizetőeszközt használó 19 tagállam fog szavazni, és Bulgária csak egyhangú döntés esetén léphet be. A Handelsblatt értesülése szerint most még nincs meg az összhang, mivel Németország és Franciaország is ellenzi a bolgár euróbevezetést.

Mindez térségünk más országai számára is tanulságos, Horvátország például azt tervezi, hogy 2020-ban belép az ERM II.-be. Románia még nem állított fel pontos menetrendet, a magyar kormány viszont egyelőre nem is tartja aktuális kérdésnek az euró bevezetését.

Állam Pénz Bulgária euró bevezetés európai központi bank Európai Unió Olvasson tovább a kategóriában

Állam

Jandó Zoltán
2018. augusztus 17. 10:55 Állam

Még négy évig Mészáros Lőrinc szállíthatja az ásványvizet a MÁV-nak

A korábbinál is több „nyári védőitalra" van szüksége a vasúttársaságnak, amely most már 2,5 decis vizet is kap, méregdrágán.

Jandó Zoltán
2018. augusztus 17. 06:51 Állam

Ugyanaz a baj a megújulókkal, mint amiért nem alszik el otthon a lámpád

Van egy nagy kádunk kismillió lefolyóval és jó néhány csappal, annyi a feladat, hogy mindig ugyanannyi víz legyen benne.

Wiedemann Tamás
2018. augusztus 15. 10:24 Állam, Pénz

Több ezer olasz híd lehet hasonlóan rossz állapotban, mint a leszakadt genovai viadukt

A második világháborút követő újjáépítési lázban elképesztő gyorsasággal készült el több ezer hasonló híd Olaszországban, amelyeket a mai napig használnak.

Fontos

2018. augusztus 16. 12:36 Világ

Trump kivásárolná Orbánt az orosz kapcsolatból

Az amerikai nagykövet szerint Magyarországnak Oroszországgal és Kínával szemben a NATO-t érdemes választania, mert az USA sokkal többet tud kínálni.

Torontáli Zoltán
2018. augusztus 16. 06:51 Piac

Ilyen is van Magyarországon: évi 26 százalékkal nő és 10 százalék profitot hoz

Megnéztük a hazai magánegészségügyi szolgáltatók krémjének számait, vagyis egy óriási üzleti jéghegy csúcsát.

2018. augusztus 15. 06:52 Állam, Piac

Nyerges Zsolt lett az ország második számú agrárbárója

Miután átvette Simicska Lajos agrárérdekeltségeit, Nyerges Zsolt cégei gazdálkodnak a második legnagyobb területen, csak Csányi Sándor vállalkozásai előzik meg.