Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. augusztus 1. 10:20 Állam, Világ

A finnek után a kanadaiak is visszatáncoltak az alapjövedelemtől

A tervezett három helyett csak egy évet élt a kanadai Ontario államban elkezdett alapjövedelem-kísérlet – írja a Motherboard. A váratlanul megszakított teszt nem élte túl a politikai változásokat: a kísérletet még a liberálisok kezdték, az őket időközben leváltó konzervatívoknak azonban más szociálpolitikai elképzeléseik vannak.

A kanadai tesztnek az volt a lényege, hogy azok az egyedülálló lakosok, akik évi 34 ezer kanadai dollárnál kevesebbet kerestek, akár évi 17 ezer dollár alapjövedelmet is kaphattak az államtól, a házaspárok pedig évi 48 ezer dolláros összesített kereset alatt részesülhettek 24 ezer dollár juttatásban, ami alanyi jogon járt nekik, azaz semmit sem kellett tenni érte.

A kísérlet egy éve indult, és eredetileg három évre tervezték, most azonban hirtelen leállították. A résztvevő 4 ezer érintettnek ez elég komoly érvágás lehet, annál is inkább, mert a kanadai program elsősorban a munkanélküliek életkörülményeit próbálta jobbá tenni, azaz csupa olyan embert szerveztek be, akik nehezebb anyagi körülmények között élnek.

A kanadai szisztéma az volt, hogy ha az alapjövedelemben részesülő családnak keresete van, akkor annak 50 százalékával csökkentik az alapjövedelem összegét, ami tisztán mutatja a teszt segélyezési jellegét.

Ezzel szemben a finn megközelítés az, hogy a 2 ezer kiválasztott munkanélküli két éven keresztül nettó 560 eurót feltétel nélkül akkor is megkap, ha közben munkát talál. A skandináv államban nem vágták el ugyan a programot, de a két év leteltével várhatóan nem folytatják.

A finn modell egyik fő célja az, hogy megnézzék, a biztosan járó havi 560 euró mellett hajlandóbbnak mutatkoznak-e az emberek részmunkaidős állásokban elhelyezkedni. Ennek ugyanis sokszor gátja, hogy egy 4 órás állásban csak alig lehet többet keresni Finnországban annál, mintha csak a viszonylag magas segélyeket igényelné egy munkanélküli. A finn alapjövedelemnek emellett az is lényeges eleme, hogy a havi 560 euróval minden más szociális juttatás megszűnik, azaz végső soron az állam spórolni tudna vele, és az ellátórendszer is egyszerűsödne.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLehet, hogy nem jött be a finneknél a feltétel nélküli alapjövedelemÁllítólag nem terjesztik ki a programot a munkában lévő emberekre, ami komoly visszatáncolás az eredeti tervektől.

Ontario állam lépését egyébként azért kritizálják, mert a program költsége évi 50 millió dollár volt, miközben a szegénység miatt az egészségügyi ellátórendszer terhelése, az emiatt csökkenő termelékenység és a különböző szegénység elleni szociális segélyek évente összesen több tízmilliárd dollárt visznek el. Az állam konzervatív vezetői azonban mégis úgy látják, hogy az alapjövedelem túl sokba kerül és nem oldja meg a problémákat.

Állam Világ alapjövedelem Kanada munkanélküli Ontario segély Olvasson tovább a kategóriában

Állam

Jandó Zoltán
2018. augusztus 17. 10:55 Állam

Még négy évig Mészáros Lőrinc szállíthatja az ásványvizet a MÁV-nak

A korábbinál is több „nyári védőitalra" van szüksége a vasúttársaságnak, amely most már 2,5 decis vizet is kap, méregdrágán.

Jandó Zoltán
2018. augusztus 17. 06:51 Állam

Ugyanaz a baj a megújulókkal, mint amiért nem alszik el otthon a lámpád

Van egy nagy kádunk kismillió lefolyóval és jó néhány csappal, annyi a feladat, hogy mindig ugyanannyi víz legyen benne.

Wiedemann Tamás
2018. augusztus 15. 10:24 Állam, Pénz

Több ezer olasz híd lehet hasonlóan rossz állapotban, mint a leszakadt genovai viadukt

A második világháborút követő újjáépítési lázban elképesztő gyorsasággal készült el több ezer hasonló híd Olaszországban, amelyeket a mai napig használnak.

Fontos

2018. augusztus 16. 12:36 Világ

Trump kivásárolná Orbánt az orosz kapcsolatból

Az amerikai nagykövet szerint Magyarországnak Oroszországgal és Kínával szemben a NATO-t érdemes választania, mert az USA sokkal többet tud kínálni.

Torontáli Zoltán
2018. augusztus 16. 06:51 Piac

Ilyen is van Magyarországon: évi 26 százalékkal nő és 10 százalék profitot hoz

Megnéztük a hazai magánegészségügyi szolgáltatók krémjének számait, vagyis egy óriási üzleti jéghegy csúcsát.

2018. augusztus 15. 06:52 Állam, Piac

Nyerges Zsolt lett az ország második számú agrárbárója

Miután átvette Simicska Lajos agrárérdekeltségeit, Nyerges Zsolt cégei gazdálkodnak a második legnagyobb területen, csak Csányi Sándor vállalkozásai előzik meg.