Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. február 10. 15:11 Élet

Végső győzelemhez közelítenek az óraátállítás ellen harcolók

Jól halad előre az a kezdeményezés, amely az Európai Unióban kötelezően eltöröltetné a tagállamokkal a nyári és téli időszámítást, vagyis az órák évente kétszeri átállítását.

Az Európai Parlament elég nagy többséggel, 384 igen szavazattal, 153 ellenszavazattal és 12 tartózkodással fogadta el azt az állásfoglalást, amely az Európai Bizottságot felkéri a kérdés felülvizsgálatára.

Az uniós bürokráciában a Bizottság működik úgy, mint egy-egy tagállamban a kormányok, és általában ez a testület kezdeményezi az irányelvek megalkotását és módosítását, de egy ideje már a Parlament is felléphet ebben a szerepben. A menetrend azonban mindenképpen az, hogy a Bizottság szakmai szervezeteinek kell megalkotnia a javaslatot, és azt az említett két fél mellett a tagállamok minisztereiből álló Európa Tanácsnak is el kell majd fogadnia. A procedúra ezért még eltarthat egy darabig, a Parlament fellépése azonban bizakodásra adhat okot azoknak, akik szerint el kellene törölni az óraátállítást.

Amint arról korábban beszámoltunk, fontos részlet, hogy nem a kérdést jelenleg szabályozó direktíva visszavonására kérték a Bizottságot, mert akkor a tagállamok saját hatáskörben dönthetnének arról, alkalmazzák-e a nyári és téli időszámítást. Ennél jóval többről van szó: az óraátállítást, úgy, ahogy van, teljes egészében betiltják, és ezt minden tagállamnak kötelező átvenni. Európai parlamenti képviselők ideológiai törésvonalaktól függetlenül sorakoztak fel a javaslat mögött.

Az átállítás ellenzői azzal érvelnek, hogy a nyári időszámítás gazdasági előnyei megkérdőjelezhetőek, ezzel szemben az emberi bioritmust megzavarják. Izland, Fehéroroszország, Oroszország és Törökország is leállt a rendszerrel, majdnem egész Dél-Amerika és Afrika felhagyott vele, és a világ számos országában soha be sem vezették a nyári időszámítást.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegvalósult az európai egység, sokaknak elege van az óraátállításbólEgy cseh európai parlamenti képviselő bemenne a brüsszeli kiskapun és megtiltaná a nyári vagy a téli időszámítást.

Élet európai bizottság Európai Parlament óraátállítás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Jandó Zoltán
2018. május 24. 17:41 Élet

Nem nagyon tudnak idegen nyelveket a magyar fiatalok, de nem is akarnak

Csak egy uniós országban beszélnek kevésbé idegen nyelveket, mint itthon, de ott már mindenki gyerekkorában megtanul egy világnyelvet.

Jandó Zoltán
2018. május 23. 13:45 Élet, Pénz

Már százmilliókat lehet kaszálni videójátékozással

Az idén már 906 millió dolláros bevételt hozhat az iparág, amely arra épül, hogy tömegek nézik hogyan játszik néhány profi egy számítógépen.

Jandó Zoltán
2018. május 20. 15:42 Élet, Piac

A magyar focistákat nem fenyegeti a migráció

Magyarország teljesen kikerült a futballvilág vérkeringéséből. Kevés légiósunk nem jelentéktelen hányada is viccligákban játszik.

Fontos

Bucsky Péter
2018. május 24. 06:53 Állam

Egyetlen európai ország sem függ annyira az uniós pénzektől, mint Magyarország

Osztrák cégek százszor annyi közbeszerzést nyertek Magyarországon, mint amennyit magyar cégek Ausztriában. Összegeztük az európai közbeszerzési adatokat, tanulságos.

Wiedemann Tamás
2018. május 23. 17:05 Állam, Pénz

Megszorítások jöhetnek, mert a kormány túlköltekezett a választások előtt

Az Európai Bizottságnak nagyon nem tetszik, hogy kétszer annyit költekezett a kormány, mint amit az EU-nak ígért.

Rigó Anita
2018. május 23. 16:35 Állam

Jó nagy pénzosztás volt a központi közigazgatásban a választások előtt

A versenyszektorban viszont kicsit lassult a bérnövekedés.