Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2017. december 22. 15:31 Élet, Pénz

Katasztrofális volt 2017, még jó, hogy nincs éghajlatváltozás

Világszerte 306 milliárd dollárnyi gazdasági kárt okoztak a természeti, illetve az ember mulasztás miatt bekövetkező katasztrófák 2017-ben – derül ki a Swiss RE biztosító becsléséből. Ez hatalmas ugrás a 2016-os 188 milliárdhoz képest, és az elmúlt tíz év 190 milliárdos átlagát is jó 60 százalékkal meghaladja.

A svájci óriás viszontbiztosító évente megjelenő elemzései szerint 2007 óta mindössze egyetlen olyan év volt, amikor a katasztrófák miatt ennél is nagyobb veszteséget keletkezett. A 2011-es 440 milliárd dollárban azonban jelentős szerepet játszott a fukusimai erőműben történt baleset.

 


A katasztrófák nagy részért egyébként nem az emberek okolhatók: az emberi mulasztás közvetlenül csak 6 milliárd dollárnyi kárt eredményezett az idén. Ez még kevesebb is, mint az egy évvel korábbi. Az anyatermészet azonban különösen a második félévben nem kegyelmezett. Ráadásul, mintha csak a klímaváltozás tagadóinak szeretne üzenni, a legtöbbször az Egyesült Államokban csapott le (igaz, mivel ott relatíve magas a GDP, ezért fajlagosan nagyobb károkat okoznak a természeti katasztrófák).

Augusztusban és szeptemberben három hurrikán (Harvey, Irma, és Maria) is tombolt a karibi térségben, Floridában és Texasban, több mint 90 milliárd dollárnyi kárt okozva. Utóbbi szám ráadásul még emelkedhet, a károk felmérése ugyanis azóta is zajlik. Ezzel egyébként 2017 késő nyara – kora ősze volt minden idők második legdurvább hurrikánszezonja Amerikában. A mostani triónál több problémát csak a 2005-ben lecsapó hármas (Katrina, Rita és Wilma) okozott.

Az extrém időjárási körülményekkel azonban nem csak az USA déli részén élőknek kellett megküzdenie az idén. Február és május között országszerte öt komolyabb vihar okozott milliárdos károkat, az elmúlt hónapokban pedig a lakóövezeteket is elérő kaliforniai erdő- és bozóttüzek. Utóbbiakat ráadásul még mindig nem sikerült teljesen megfékezni, így az eddig becsült 7,3 milliárd dolláros kár még tovább emelkedhet.

Azzal egyébként, hogy a természeti katasztrófák egy jelentős része az Egyesült Államokban történt megugrott a biztosított káresemények aránya. A 306 milliárd dollárból 136 milliárdnyi volt ilyen, ami több, mint duplája a tavalyinak, és amióta mérik (azaz 1970 óta) a harmadik legmagasabb érték.

Persze nem csak az USA-ban okozott gondokat a természet. Szeptember közepén Mexikóban földrengés, az év korábbi szakaszában Ausztráliában négy trópusi ciklon pusztított, míg Európában az április extrém hideg és a nyári hőség okozott gondokat.

Élet Pénz biztosítás hurrikán katasztrófa Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Jandó Zoltán
2018. április 24. 11:12 Élet

Jó kapcsolatok és pénzes családi háttér kell a sikerhez Magyarországon

Nem érezzük, hogy hátrányosan megkülönböztetnének minket védett tulajdonságaink miatt, mégis sok magyar szerint születésétől fogva meg van határozva a sorsa.

Hajdu Miklós
2018. április 22. 15:30 Állam, Élet

Elvégeztük a választási iroda munkáját, közzé tesszük az adatokat

Létrehoztuk GitHub fiókunkat, ahonnan elérhetőek lesznek az adatelemzéseinkhez használt adatbázisok és háttéranyagok.

Jandó Zoltán
2018. április 21. 07:35 Állam, Élet

Az állásteremtés és a közmunka piszok jól bejött a Fidesznek

Azokban a járásokban teljesített felül a Fiddesz, ahol a munkanélküliség ténylegesen problémát jelentett 2010-ben, és ezen jelentősen sikerült javítani.

Fontos

Wiedemann Tamás
2018. április 23. 12:03 Állam, Pénz

Az uniós pénzekkel tarthatja sakkban a magyar kormányt az EU

Brüsszel az uniós támogatási rendszer átalakításával növelné befolyását az olyan renitens tagállamokban, mint Magyarország és Lengyelország.

Hajdu Miklós
2018. április 23. 06:55 Állam

Minden egy helyen arról, volt-e csalás a választáson, és miért nyert ennyire a Fidesz

Egy cikkben összegezzük a választásokról szóló adatelemzéseink legfontosabb eredményeit.

Hajdu Miklós
2018. április 22. 07:40 Állam

Mélyebbre ástunk a Fidesz sikerében és ezt találtuk

Megnéztük egyszerre több társadalmi és gazdasági mutató kapcsolatát a Fidesz sikerével, és a legfontosabb összefüggést az iskolai végzettséggel láttuk.