Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. január 24. 11:40 Pénz, Világ

A bank tulajdonosai elutalgatták a bank pénzét, vélhetően maguknak

Igor Kolomolszkíj és Gennagyij Bogoljubov 2016 decemberéig az ukrán PrivatBank két fő tulajdonosa volt. A pénzintézetet akkor államosították, arra hivatkozva, hogy fizetésképtelenné vált, mert 5,6 milliárd dolláros (1400 milliárd forintos) lyuk tátong a könyveiben. Hogy miért, arra az ukrán jegybanknak illetve a két oligarchának egészen eltérő magyarázata van.

A Reuters által felgöngyölített, a bank államosítás előtti időszakát bemutató ügy meglehetősen szövevényes. A pénz kiáramlásának módja az volt, hogy a két oligarcha cégei a PrivatBanktól (vagyis az érdekeltségi körükön belül lévő pénzintézettől) vettek fel hitelt, amit látszólag arra használtak, hogy angol cégektől vásároljanak nyersanyagokat és gépeket. A megrendelt termékek azonban soha nem érkeztek meg Ukrajnába, a pénz pedig Cipruson landolt. Mint kiderült, az angol cégek fiktívek voltak, és hiába szólították fel őket később az ukrán hatóságok a fizetésre, ezt értelemszerűen a mai napig nem tették meg.

Amikor a jegybank a PrivatBank átvétele után vizsgálni kezdte az eseteket, egyrészt arra jutott, hogy 2014-ben ezzel a módszerrel az oligarchákhoz köthető 42 cég összesen 1,7 milliárd dollár hitelt utalt ki a köddé vált angol cégekhez, másrészt arra is rájött, hogy a hitelek fedezetéül értéktelen vagyontárgyakat fogadott el a bank.

A PrivatBank könyveiben 91 millió dollárnak megfelelő fedezet szerepelt, a jegybank emberei azonban a vizsgálat során 3,5 millióra értékelték az eszközöket. Egy Kijevtől 600 kilométerre lévő petrolkémiai tárolót például 12 millió dolláros fedezetként tüntettek fel, a jegybank vizsgálói szerint azonban a reális értéke nulla. A Reuters tudósítója el is ment a területre, ahol csak legelésző birkákat talált, a helyiek pedig azt mondták az újságírónak, hogy a tároló már legalább 10-15 éve nem működik.

Kolomolszkíj és Bogoljubov minden vádat tagad, szerintük a felvett kölcsönöket a cégeik visszafizették a banknak, senki nem lopott el semmit, és a PrivatBank kizárólag a jegybank szándékos taktikái miatt jutott a csőd szélére, az állami hátterű manővernek ugyanis szerintük az volt a célja, hogy politikai okokból kihúzzák a két oligarcha alól a bankot.

Pénz Világ bank oligarcha pénzmosás Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Jandó Zoltán
2018. május 18. 06:51 Pénz, Piac

Üzleti titkokat adott ki Orbán és Szijjártó, de tényleg jöhet a román gáz

Néhány éven belül valóban lehet jelentős alternatívája az orosz gáznak Magyarországon, még akkor is, ha ebből most épp balhé van Romániában.

Wiedemann Tamás
2018. május 15. 11:45 Állam, Pénz

Erdogan a választások után a török jegybanknak is nekimenne

A tavalyi elkotmánymódosításnak köszönhetően nagyobb hatalma lesz az új török elnöknek. Erdogan nem is titkolja, hogy az elvileg független jegybankot is maga alá gyűrné.

Wiedemann Tamás
2018. május 12. 07:37 Pénz, Világ

Olyan népszavazás jön Svájcban, ami bedöntheti a teljes bankrendszert

Veszélyes koktélt kevertek a civilek, visszaküldhetik az előző évszázadokba a bankrendszert.

Fontos

Kasnyik Márton
2018. május 19. 15:46 Világ

Egyre nehezebb megkülönböztetni az USA külpolitikáját Trump üzleti érdekeitől

Kína, Katar és az oroszok mesterien befolyásolják pénzzel az amerikai elnököt. A nyílt vesztegetéstől visszariadó európaiak veszthetnek ezen a legtöbbet.

Hajdu Miklós
2018. május 18. 16:02 Állam

Hiába van óriási szükség munkásokra, rengetegen az idénymunkában ragadtak

Még mindig nagyon sokan eltűnnek télre a munkaerőpiacról, pedig a cégek már lasszóval keresik a dolgozókat.

Torontáli Zoltán
2018. május 17. 06:50 Piac

Csak egészen súlyos trükkökkel tudnak talpon maradni az életképtelen élelmiszerboltok

Szürke foglalkoztatás, uzsora, csalás, hálózaton belüli trükközés és lobbi a falusi kisboltokért: a magyar kiskereskedelmi láncok nagy túlélők. Elemzésünk a hazai boltok kilátástalan helyzetéről, második rész.