Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. február 3. 07:30 Élet, Piac

Duplájára nőtt az iskolai síutak buszos költsége a veronai baleset után hozott rendelet miatt

Nehezen emészti a buszos szakma az Emberi Erőforrások Minisztériumának januártól érvényes rendeletét, amelyet a 17 halálos áldozattal járó veronai buszbalesetre válaszul hozott meg a kormány. Annyira nehéz a jogszabály értelmezése, hogy az egyik legnagyobb érdekvédelmi szervezet, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) 15 pontos jogértelmezést kért a minisztériumtól, a tárca válaszát pedig közzé is tette, a hivatalos levélváltás itt olvasható el.

A kormányzati szándék az, hogy erősen korlátozzák a nemzetközi buszos kirándulásoknál az éjszakai vezetést, és biztosítsák, hogy a sofőrök alkalmasak legyenek a feladatra, a buszok életkora pedig ne haladja meg a 13 évet. (Hogy miért csak a gyerekek, azon belül is csak az iskolai kirándulások, és azon belül is csak a nemzetközi túrák esetében kell a biztonságot növelni, arra a szakmán belül senki sem tud értelmes választ adni.)

A rendelet legérdekesebb értelmezési pontja az, hogy az előírások betartásáért az intézmény vezetője, tehát az iskolaigazgató a felelős. 

Ha nem tartják be a szabályokat, vagyis például nincs meg a sofőrnek a megfelelő orvosi igazolása, akkor az iskolaigazgató vonható felelősségre, és nem a buszos cég.

Ennek hátterében valószínűleg az a szándék állhat, hogy ne lehessen könnyen kikerülni a rendeletet például egy szlovák buszos társaság megbízásával. Egy külföldi cégre nem írhat elő az uniósnál is jóval szigorúbb szabályokat a magyar kormány, az iskolaigazgatókra viszont igen.

Az EMMI azt állítja, hogy az iskolaigazgatónak akkor is kötelessége ellenőrizni a busz életkorát és a sofőrök orvosi igazolásait, ha a cég külföldi. Vita esetén azonban mindez furcsa jogi helyzetet idézhet elő, hiszen az igazgatónak olyan feltételeket kellene számon kérnie a szállítón, amelynek neki nem kell megfelelnie.

A távolabbi utazások (például francia, svájci vagy olasz síterepek) esetében az éjszakai vezetés korlátozása megnövelte a költségeket. Egy nagyobb piaci szereplő azt mondta nekünk, hogy az új feltételek szerint gyakorlatilag duplájára kellett növelnie az árait, és az iskolák egyelőre ezt nem fogadják el, ezért most alig van megrendelése.

Attól tartanak a szakmában, hogy a külföldi cégek rámozdulnak a lehetőségre, hiszen rájuk nem vonatkoznak a szigorúbb szabályok. Egy szlovák buszos társaságnak nem kell éjszaka félúton megállnia, és nem kell szállodában elhelyeznie a (jellemzően párban vezető) sofőrjeit, ami a megrendelő számára kényelmesebbé, gyorsabbá és főleg olcsóbbá teszi az utat. Az iskolaigazgatónak csak a busz életkorát és a sofőrök papírjait kell ellenőrizni, a vezetésre már nem lehet ráhatása, tehát ha ezek stimmelnek, akkor adhat megbízást egy külföldi szállítónak.

Kiskaput jelenthetne a magyar buszos utaztatóknak, ha például szlovák leányvállalatba vinnék ki a szolgáltatásukat, de ez valószínűleg azért nem fog megtörténni, mert túl nagy a lépés egyszeri költsége. Szlovákia egy ideje 20 ezer eurós kauciót kér az ottani fiókcégek adókártyái után, ráadásul a buszokat is ki kell vinni külföldre, és mire egy busz szlovák rendszámot kap, az körülbelül 1500 euróba kerül.

A rendelet kizárólag az iskolai utakra korlátozódik, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a megrendelő lapon egy tanítási intézmény aláírásának kell szerepelnie. 

Ha ez nem teljesül, akkor a gyerekekkel teli busz lehet 13 évnél öregebb, és mehet éjszaka is. Ezért vetődik fel az a lehetőség, hogy ugyanazt az utat ne az iskola, hanem a szülők rendeljék meg, hiszen a költséget amúgy is ők fizetik.

Így sokkal olcsóbb lesz az út, és az egyhetes táborhoz szükséges utazási idő sem növekszik meg két nappal. Csakhogy a buszos cégek egyelőre eléggé tanácstalanok abban, hogy belemehetnek-e egy ilyen üzletbe. Ha ugyanis egy ellenőrzésnél kiderül, hogy a buszos vállalkozó nyilvánvalóan tudta, hogy iskolai kirándulást visz, például azért, mert a gyerekeket az iskola előtt vette fel és oda is vitte vissza, akkor könnyen mondhatja a hatóság, hogy egyértelműen kikerülte a jogszabályt.

Korábban részletesen írtunk arról, hogy szakmai szempontból az új szabályok szükségessége (a borzalmas veronai tragédia ellenére is) erősen megkérdőjelezhető. A baleset utáni közhangulatban azonban az intézkedés támogatottsága elég nagy lehet, ezek után már csak az a kérdés, hogy a szülők hajlandóak lesznek-e megfizetni a magasabb árat, és vállalni az alaposan megnyúló utazási időt, vagy megpróbálják kikerülni a szabályt a költségek lefaragása érdekében. Ha ez megtörténik, akkor a magyar piac egy részét könnyen átvehetik a külföldi szolgáltatók.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTeljesen életszerűtlenül szigorítják az iskolai buszkirándulásokatTovább akarják szigorítani azt, ami már eddig is megfelelően szigorú volt. Az eredmény: több költség, fölösleges körök.

Élet Piac busz buszos kirándulás emmi iskola iskolaigazgató rendelet sofőr veronai buszbaleset Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Fabók Bálint
2018. július 20. 08:34 Élet

A szennyvíz segíti a kínai rendőröket a drog elleni harcban

Tízszeresére nőtt az elkapott drogfogyasztók száma egy kínai városban, miután a szennyvízben talált nyomokat kezdték el használni.

2018. július 19. 10:55 Állam, Élet

Munkaerőpiac és a mindenben megbújó aszimmetria, avagy győzzön az intolerancia

Bármi is van, általában a legkevésbé toleráns kisebbség akarata győzedelmeskedik. Így lehet ez a vendégmunkások és a migráció ügyében is.

Fabók Bálint
2018. július 17. 16:52 Élet

A sárga és piros lapok számának látványos visszaesésénél semmi nem mutatja jobban a világfoci átalakulását

A videóbíró, a védekezés fejlettsége és futball homogenizálódása szinte teljesen felszámolta a fegyelmezetlenségeket. Hetedére zuhant a piros lapok száma.

Fontos

Wiedemann Tamás
2018. július 21. 07:43 Állam, Pénz

Amerikai befektetők orra elől happolta el az állam a Malév volt székházát

Több mint kétmilliárd forintot fizetett az állam a Malév egykori székházáért. Ez az első ingatlan-tranzakció, az államnak elővásárlási jogot biztosító rendelet decemberi hatálybalépése óta.

Rigó Anita
2018. július 19. 16:40 Világ

Most nagyon fájhat Kínának Trump vámháborúja, de hosszú távon profitálhat belőle

A kínai gazdaság alapból is sok gazdasági kihívással szembesül, erre jött a vámháború. Elsőre az USA lehet felül, de a támadás csak löketet adhat a kínai reformoknak.

Bucsky Péter
2018. július 19. 07:21 Állam

Milliárdos károkat okozhatott a Red Bull Air Race a budapestieknek

Sehol máshol nem ad milliárdokat az állam önként az őrült zajterhelést okozó rendezvénynek, ami egy hazai sikermárka külföldi konkurensét reklámozza. A hasznot, amit ez Budapestnek hoz, nagyítóval kell keresni.