Hírlevél feliratkozás
2018. augusztus 1. 13:03 Piac

Van cég, amely a Facebooknál is nagyobbat bukott

A Facebook július 26-i 19 százalékos, 120 milliárd dolláros zuhanása új napon belüli rekord az amerikai tőzsdén, ha viszont globálisan és egyéves időtávon nézzük az értékvesztést, akkor a hongkongi tőzsdén jegyzett Tencent holdingé a dollárban kifejezve legnagyobb értékvesztés kétes dicsősége. Az egyebek mellett videojátékokkal, közösségi oldallal (WeChat) és sok más internetes szolgáltatással foglalkozó vállalat ugyanis nem kevesebb, mint 143 milliárd dollárral ér kevesebbet az 52 héten belüli csúcshoz képest.

 

A lejtmenet hátterében a befektetőknek az a félelme áll, hogy véget érhet a fénykor a technológiai részvények számára, amelyek élen jártak a – legalábbis az Egyesült Államokban – kilenc éves tőzsdei fellendülés során. Ezt az e-kereskedelmi óriás Alibaba mögött Ázsia második legnagyobb vállalatának számító Tencent árfolyama is megérzi: közel 10 százalékot esett júliusban, ami 2014 óta a legrosszabb havi teljesítménye.

„Az elmúlt néhány évben a technológiai vállalatok nyeresége gyorsan nőtt, és nehéz lesz hasonló gyarapodást elérni a jövőben, mivel erősödik a verseny és néhány szegmens telítetté vált” – mondta a Bloombergnek Linus Yip, a hongkongi First Sanghai Serurities stratégája.

Az utóbbi egy hónapban tucatnyi alapkezelő csökkentette Tencent-célárfolyamát, ezzel együtt azonban továbbra is emelkedésre számítanak, a Bloomberg által követett 51 elemző egy év alatt átlagosan 45 százalékosra. A Tencent augusztus 15-én teszi közzé második negyedéves számait.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA befektetők rájöttek, hogy a világ facebookozó népessége véges, és egy nap csak 24 órából állÜzleti értelemben a kifulladás jeleit mutatja a Facebook, vége lehet a csodálatos növekedésnek.

Piac facebook Tencent tőzsde Olvasson tovább a kategóriában

Piac

Hajdu Miklós
2018. augusztus 17. 17:47 Piac

A könnyes szemű Musk elveit feladva állt le üzletelni az olajhatalmakkal

Musk beteljesítheti saját rémálmát, úgy néz ki, hogy Szaúd-Arábia befolyást szerez a Teslában.

Kasnyik Márton
2018. augusztus 17. 14:51 Pénz, Piac

Trump egy Twitter-üzenetben felvetette, hogy a feje tetejére állítaná a nagyvállalatok és befektetők életét

Ne vesződjenek a cégek a negyedéves jelentéssel, az elnök szerint elég lesz félévente látni a számokat.

Hajdu Miklós
2018. augusztus 16. 10:46 Piac

A hőhullám miatt felpörögtek a füstokádó erőművek, ami tovább ront a helyzeten

Hiába épül a sok szélerőmű, ha a klímaváltozás miatt egyre kevésbé fúj a szél.

Fontos

2018. augusztus 16. 12:36 Világ

Trump kivásárolná Orbánt az orosz kapcsolatból

Az amerikai nagykövet szerint Magyarországnak Oroszországgal és Kínával szemben a NATO-t érdemes választania, mert az USA sokkal többet tud kínálni.

Torontáli Zoltán
2018. augusztus 16. 06:51 Piac

Ilyen is van Magyarországon: évi 26 százalékkal nő és 10 százalék profitot hoz

Megnéztük a hazai magánegészségügyi szolgáltatók krémjének számait, vagyis egy óriási üzleti jéghegy csúcsát.

2018. augusztus 15. 06:52 Állam, Piac

Nyerges Zsolt lett az ország második számú agrárbárója

Miután átvette Simicska Lajos agrárérdekeltségeit, Nyerges Zsolt cégei gazdálkodnak a második legnagyobb területen, csak Csányi Sándor vállalkozásai előzik meg.