Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. augusztus 10. 16:37 Pénz, Piac

Tovább drágulhat a benzin Trump szankciói miatt

Már most is 410 forint felett lehet csak tankolni a hazai töltőállomásokon, de hamarosan tovább drágulhatnak az üzemanyagok. A benzin és gázolaj árát a világpiaci trendek befolyásolják leginkább, de a forint árfolyama is nagyban meghatározza, hogy itthon mennyit kell az üzemanyagért fizetni.

Ezt fejelik még meg a Donald Trump amerikai elnök által elnök által tervezett új szankciók is, amelyek novemberben lépnek életbe Irán ellen. Az Egyesült Államok májusban jelentette be, hogy kilép a három éve komoly nehézségek árán összehozott iráni atommegállapodásból és gazdasági szankciókat vezet be. Most az ásványi anyagok még nem szerepelnek a tiltólistán, ősztől azonban azokra is vonatkoznak a szankciók. A perzsa ország a világ hatodik legnagyobb kőolajexportőre.

 

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) arra figyelmeztetett, hogy az Irán elleni szankciók a globális kínálatban fennakadásokat okozhatnak. A helyzetet súlyosbítja, hogy Venezuela lényegében csődben van, már most is bizonytalan az ottani olajexport.

Neil Atkinson, az IEA olajpiaci szakértője ugyanakkor azt mondta a CNBC-nek, hogy rövid távon nincs gond, hiszen Szaúd-Arábiában és Oroszországban is nőtt az elmúlt időszakban a kitermelés. Az év végén viszont már lehetnek problémák, különösen akkor, ha valamelyik jelentős termelőnél problémák lépnének fel. Ez kimerítené a tartalékokat, és magasabb árakhoz vezetne.

A feltételes mód egyelőre indokolt, mert az Európai Unió, Kína és India is bejelentette, hogy nem csatlakozik az amerikai szankciókhoz, vagyis továbbra is vásárol majd Iránból kőolajat. Ha viszont Trump beváltja fenyegetését, miszerint mindenkinek választania kell, hogy az Egyesült Államokkal vagy Iránnal üzletel, akkor akár napi egymillió hordónyi olajkínálat is eltűnhet a világpiacról. (Mivel nyilván mindenki az USA-t választaná.)

 

 

Az is kérdés, hogy a Donald Trump által indított kereskedelmi háborúban milyen alkuk születnek. Kína például bármikor beáldozhatja az iráni olajimportot egy a kínai áruk szempontjából előnyös amerikai alku kedvéért. Ezzel az Egyesült Államok közelebb jutna a céljához, hiszen az iráni olaj egyik legnagyobb felvásárlója a kínai gazdaság. 

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre láthatóbb sebeket ejt Kínán a kereskedelmi háborúAz USA egyelőre sértetlen, Kína mutatói viszont máris romlani kezdtek a büntetővámok miatt.

Pénz Piac Donald Trump egyesült államok gazdasági szankció Irán kőolaj Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Kasnyik Márton
2018. augusztus 17. 14:51 Pénz, Piac

Trump egy Twitter-üzenetben felvetette, hogy a feje tetejére állítaná a nagyvállalatok és befektetők életét

Ne vesződjenek a cégek a negyedéves jelentéssel, az elnök szerint elég lesz félévente látni a számokat.

Wiedemann Tamás
2018. augusztus 15. 17:58 Élet, Pénz

Beperelték a Ryanairt a sztrájk miatt törölt járatok utasai

A magyar utasokat is érintheti a Ryanair ellen indult németországi per, amelynek tétje, hogy kell-e kártérítést fizetni előre bejelentett sztrájk esetén.

Wiedemann Tamás
2018. augusztus 15. 14:52 Pénz, Piac

Előzik a Teslát az autógyártás nagyágyúi Európában

Komoly versenytársakat kapott a Tesla az elmúlt években, és ez az amerikai elektromos autógyártó eladási statisztikáin is meglátszik.

Fontos

2018. augusztus 16. 12:36 Világ

Trump kivásárolná Orbánt az orosz kapcsolatból

Az amerikai nagykövet szerint Magyarországnak Oroszországgal és Kínával szemben a NATO-t érdemes választania, mert az USA sokkal többet tud kínálni.

Torontáli Zoltán
2018. augusztus 16. 06:51 Piac

Ilyen is van Magyarországon: évi 26 százalékkal nő és 10 százalék profitot hoz

Megnéztük a hazai magánegészségügyi szolgáltatók krémjének számait, vagyis egy óriási üzleti jéghegy csúcsát.

2018. augusztus 15. 06:52 Állam, Piac

Nyerges Zsolt lett az ország második számú agrárbárója

Miután átvette Simicska Lajos agrárérdekeltségeit, Nyerges Zsolt cégei gazdálkodnak a második legnagyobb területen, csak Csányi Sándor vállalkozásai előzik meg.