A popzene hőskorában a rádiók zenei szerkesztői, később a zenetévék és a lemez- majd CD boltok tudták alapvetően befolyásolni, hogy mit hallgassunk. Amit ezeken a helyeken szakértői füllel kiválogattak, és részben kereskedelmi megfontolásokból előtérbe helyeztek, abból jó eséllyel sláger lett.

Ma viszont a bakelitszaküzleteken kívül már nincsenek boltok, a zenetévé műfaja pedig kihalóban van. Még a zenerádiók sem a saját ízlésük szerint válogatják az adásba kerülő számokat, mert egyre jellemzőbb, hogy ők is az új kulcsfigurákat követik, akiket úgy hívnak: profi lejátszási lista kurátorok.

Tovább olvasom

A helyszíni videók tanúsága szerint Elon Musknak igaza lett. A Tesla alapító-tulajdonosa azt ígérte, olyan kamiont mutat be, amelytől mindenki el fogja dobni az agyát, és tényleg ez történt. Egészen addig, amíg elő nem rukkolt a kamion szállítmányával, egy 200 ezer dollárba kerülő Tesla Roadsterrel.

Amikor a nézők felmehettek a színpadra, mindenki a sportkocsihoz futott, a kamionok meg csak álltak magukban.

Tovább olvasom

Az amerikai Yale Egyetem három kutatója a legnagyobb techcégekkel versenyez azon, hogy ki építi meg a világ első kvantumszámítógépét - írja a New York Times. A kvantumszámítógépek a várakozások szerint olyan problémákra is választ adhatnak majd, amiket most még el sem tudunk képzelni.

Tovább olvasom

Akit péntek hajnalban kivet az ágy, annak van egy gazdaságtörténeti programajánlatunk: magyar idő szerint hajnali 5-től a Tesla lerántja a leplet az első elektromos kamionjáról. A bemutató egyszer már elmaradt, ám most remélhetőleg megtartják, és ha hiszünk Elon Musknak, a Tesla alapító-tulajdonosának, akkor ezúttal el fogjuk dobni az agyunkat. Az eseményt várhatóan a cég YouTube csatornáján és/vagy weboldalán közvetítik majd.

Tovább olvasom

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy 2030-tól az unióban csak olyan új autót lehessen forgalomba hozni, amely 30 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint a 2021-es felső határ, ami 95 gramm kilométerenként. A környezetvédelmi célok mellett ettől remélik, hogy az autógyártók felgyorsítják az elektromos fejlesztéseiket. Erre azért lenne nagy szükség, mert le vagyunk maradva a kínai és az amerikai piac mögött, míg Kínában jelenleg 400 tisztán elektromos modellből lehet választani, az Európai Unióban hat autóból áll a választék.

A csomaggal azonban van pár probléma.

Tovább olvasom

Hiába adtak le alaposan az elemzők a várakozásaikból, a Snapchat nevű közösségi médiás alkalmazás mögött álló cégnek, a Snapnek még ezeket a számokat sem sikerült teljesítenie a legutóbbi negyedéves jelentése szerint.

Ahogy a Financial Times is rámutat, az aktív felhasználók száma az elmúlt három hónapban mindössze 5 millióval nőtt, a bevétel pedig éves összehasonlításban 126 százalékkal emelkedett, ám ez egy hasonlóan ambiciózus amerikai tech cégtől harmatgyenge teljesítmény.

Tovább olvasom

Kasnyik Márton Kasnyik Márton
2017 november 4. 07:30 Tech

Még hatalmasabbak lettek a már eleve mindenki felett uralkodó tech-óriáscégek, és egyelőre nincs ellenszer

Azt hisszük, a Facebook és a Google ingyen adnak nekünk dolgokat, pedig a mi adatainkból híztak legyőzhetetlenre. Meddig tűrjük még?

Tovább olvasom

Arra készül a Viber, hogy létrehozza az interneten belüli saját világát, mert így tudja növelni a bevételeit. Hamarosan nem kell majd kilépni a rendszerből ahhoz, hogy a felhasználó kifizessen egy villanyszámlát, vegyen egy koncertjegyet vagy kapcsolatba lépjen a kedvenc színházával. Atanas Raykov, a Viber regionális üzletfejlesztési igazgatója elmondta nekünk, mire készül a társaság, és mi az, amit sosem fog megtenni, pedig nagyot kaszálhatna vele.

Tovább olvasom

Nem érhette meglepetésként a befektetőket, hogy borzalmas negyedéve volt a Teslának, hiszen hónapok óta jöttek arról hírek, hogy a cég nem tudja tartani a határidőket az első elektromos tömegautó, a Model 3 termelésénél. A tegnap éjjel megjelent számok viszont a vártnál is rosszabbak voltak: soha nem volt még ekkora vesztesége a cégnek.

Tovább olvasom

Kircsi András
2017 november 1. 07:30 Tech, Világ

Nem a Tesla lesz a legnagyobb durranás az elektromos autózásban

Az elektromos kocsikat gyártó kínai cégek otthon nőttek akkorára, mint a Tesla az egész világon.

Tovább olvasom