Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2017. október 10. 11:52 Tech

Félig emberi státuszt kaphatnak a robotok Észtországban

Az önvezető autók, a drónok és különféle mesterséges intelligenciát használó gépek elterjedésének legfőbb gátja ma már elsősorban nem a technológia, hanem a jogi háttér rendezetlensége. Klasszikus kérdés, hogy egy önvezető jármű hogyan döntsön, ha kénytelen választani egy elkerülhetetlen balesetben: a sofőr haljon meg, vagy a másik fél?

A jövőben számos hasonló esetben fog előfordulni, hogy egy gép cselekedeteit kell jogilag értelmezni, és ahogy a Bloomberg írja, Észtország ennek rendezésében (is) szeretne az élen járni.

A tallinni gazdasági minisztérium elkezdett dolgozni azon a csomagon, amely a mesterséges intelligencia jogi státuszát határozná meg. Ennek részeként felmerült, hogy bevezetik a “robot ügynök” fogalmát, ami jogi értelemben körülbelül félúton lenne a természetes és nem természetes személyek illetve a tárgyak között.

Az 1,3 millió lakosú Észtország számos technológia-szabályozási kérdésben próbál a világ élvonalába kerülni. A Skype alapítói által gründolt Starship Technologies nevű cég például  nemrég engedélyt kapott arra, hogy postásrobotjai közvetlen emberi felügyelet nélkül is közlekedjenek a forgalomban, legfeljebb 6 km/h-s sebességgel. Az önmagukat irányító robotokkal szemben támasztott követelmény jelenleg annyi, hogy el kell látni őket az üzemben tartó adataival, és felelősségbiztosítást is kell kötni rájuk.

Fotó: AFP/Europress

Tech Észtország jogszabály robotok Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2018. június 19. 11:10 Élet, Tech

A sztori, ami jól mutatja a Szilícium-völgy árnyékos oldalát

Hatalmas sikernek indult, felértékelte a piac, óriásit bukott, mert megtévesztette a befektetőket, és most újra indulna.

Torontáli Zoltán
2018. június 18. 10:07 Tech

Ez a videó megmutatja, mivel lehet rávenni a Google-t 550 millió dollár befektetésre

Miközben Donald Trump küzd a kínai technológia térhódítása ellen, a Google összeborult az egyik legnagyobb kínai e-kereskedelmi vállalattal.

Torontáli Zoltán
2018. június 15. 15:43 Tech

Minden önvezető lesz, aminek kereke van, még a motor is?

Ha megy a porszívóval, a fűnyíróval, az autóval és a kamionnal, a motorral is meg kell próbálni.

Fontos

Fabók Bálint
2018. június 23. 13:55 Piac

Ahogy több pénzük lett, rögtön lerohanták a magyarok a gyorséttermeket

Nemrég még nullaszaldó körüliek voltak a nagy gyorsétteremláncok, de tavaly hatalmasat nőtt a bevételük, és több milliárd forint nyereséget termeltek.

Hajdu Miklós
2018. június 22. 15:39 Piac, Világ

Magyarországot is lehúzhatja a nehéz helyzetbe kerülő német feldolgozóipar

Trump külkereskedelmi csatározása nem marad következmények nélkül, a tavaly még egyre javuló helyzetű német feldolgozóipart már le is rántotta.

Torontáli Zoltán
2018. június 22. 06:52 Állam, Élet

A magánbiztosítói piac lenyúlására készülhet a kormány, hogy egyeseknek rendbe tegye az egészségügyet

Az utóbbi években élénk magánegészségügyi piac alakult ki a biztosítók adómentessége miatt. Ennek most vége, de az állam befurakodhat, és az állampolgárok egy része továbbra is mehet a magánrendelőkbe.