Fabók Bálint
2017. október 27. 11:19 Tech

Boldogan nyilatkozott és szelfizett a világ első robotja, aki állampolgárságot kapott

“Nagyon izgatott és boldog vagyok” – nyilatkozta Sophia pár mosoly után és bólogatás közben az őt faggató moderátor kérdésére, miután az első robot lett, aki állampolgárságot kapott. A Business Insider beszámolója alapján Sophiát ugyan egy hongkongi cég gyártotta le, de Szaúd-Arábia biztosított számára állampolgárságot.

A szigorú szaúdi öltözködési szabályokkal szemben Sophia fejét nem takarta kendő (bár ez csak muszlimoknak kötelező), és a pár perces sajtóbeszélgetés után szelfizni is lehetett vele. “Történelmi dolog, hogy az első robot vagyok, aki állampolgárságot kapott” – jelentette ki a boldogra programozott robot.

Részletek azonban nem derültek ki az állampolgársági procedúráról. Így nem derül ki, hogy a gyakorlatban az állampolgárságnak van-e bármilyen jelentősége vagy inkább csak a szaúd-arábiai konferenciát szeretnék reklámozni vele. A beszélgetést itt nézheti meg:

Sophiát 2015-ben gyártották le, és a sajtóban eddig leginkább olyan kijelentése miatt szerepelt, amiről nyilvános eseményen nem szoktak beszélni emberek. Tavaly márciusban egy bemutatón a Sophiát megteremtő cég vezetője azt kérdezte tőle, hogy “akarsz embereket pusztítani? Kérlek mondj nemet”. Sophia erre ezt válaszolta: “Oké, el fogok pusztítani embereket”.

A kényes témára a mostani rijádi beszélgetésen is visszatértek, Sophia pedig már a lazább formáját mutatta. “Túl sokat olvasol Elon Musktól [feltaláló, többek között a Tesla vezére, aki szerint a mesterséges intelligencia a legnagyobb veszélyt jelenti az emberiségre]. És túl sok hollywoodi filmet nézel. Ne aggódj, ha rendes leszel velem, én is rendes leszek veled” – mondta.

A robot hamarosan társakat is kaphat, a SoftBank nevű robotgyártó kevesebb mint egy perc alatt adta el a 2015-ben legyártott ezer robotját. Ezzel párhuzamosan úgy tűnik, egyre szélesednek a robotok jogai, két hete írtuk meg, hogy Észtországban félig emberi státuszt kaphatnak a robotok.

Tech mesterséges intelligencia robot robotok Szaúd-Arábia Olvasson tovább a kategóriában

Tech

2018. február 18. 15:03 Élet, Tech

Nem, egyáltalán nem hiábavaló az energiatudatosság

Nem valószínű, hogy valaha is eljönne egy olyan világ, ahol nincs társadalmi költsége az energia előállításának. Az pedig, hogy próbálunk tudatosabbak lenni, még nem a sötét középkor.

2018. február 12. 11:53 Élet, Tech

Filozófusok segítenek eldönteni, hogy kit gázoljanak el az önvezető autók

Megmentse öt ember életét az autó, ha cserébe egy másikat el kell gázolnia? - ez a leggyakoribb felvetés, de számos más problémához is filozófusokra lesz szükség.

2018. február 11. 07:13 Élet, Tech

Teljesen fölöslegesen stresszelünk az éjszakára felkapcsolt villanykörtén

Az energiafogyasztás nem bűn, és az energiafogyasztás csökkentése önmagában nem egy érték. Amit viszont minél gyorsabban csökkenteni kellene, az a környezetszennyezés.

Fontos

2018. február 23. 16:39 Állam, Pénz

Visszatért Magyarországra, és drágább is lett az orosz gáz

Miután lejárt a húszéves szerződésünk az oroszokkal, kevesebb gázt vettünk tőlük, tavaly mégis megfordult a korábbi trend.

2018. február 23. 13:03 Élet

Kétszer olyan gyorsan öregszik a népesség az ország déli részén, mint a közepén

Az egész országban sötétek a demográfiai kilátások, de a déli régiók különösen nagy bajban vannak.

2018. február 22. 16:51 Állam

Több mint kétszer annyi roma él Magyarországon, mint harminc éve

Fontos, hiánypótló felmérést készítettek a Debreceni Egyetem munkatársai, amelyben a roma népesség területi elhelyezkedését vizsgálták meg.