Torontáli Zoltán
2017. december 29. 10:55 Tech

Az Apple azt akarja, hogy elhidd: azért lassítják az iPhone-okat, hogy neked jobb legyen

Elég ritkán kér nyilvánosan bocsánatot az Apple a felhasználóitól, most azonban megtette, és elég szerencsétlen módon. A cég közleménye megpróbálja elmagyarázni, hogy egyes régebbi iPhone-okat nem azért lassítottak be, hogy a használók új készüléket vegyenek, hanem azért, hogy az elöregedő akkumulátoroknál ne forduljon elő a hirtelen leállás.

Az Apple hosszasan magyarázza, hogy a telefonjaiban lévő akkumulátorok – akárcsak a többi lítium-ion rendszerű – idővel elfáradnak, a teljesítményük csökken, pusztán az elektrokémiai elöregedés miatt. Azt is leírják, hogy ilyenkor a telefon hajlamos a hirtelen leállásra, de az iPhone 6-os széria tagjainál az operációs rendszeren egy olyan frissítést hajtottak végre, amely érzékeli, ha küszöbön áll a baj. A szoftver ekkor nem engedi, hogy a telefon leálljon, hanem inkább visszafogja a teljesítményét, azaz lelassítja a használatot.

Az Apple egyrészt azt bizonygatja, hogy ezt a frissítést a felhasználók érdekében hajtotta végre, másrészt azt mondja, hogy szándékosan soha nem tett semmi olyat, amellyel egy korábbi termék minőségét rontotta volna. Ez viszont azért tűnik kicsit zavarosnak, mert 

a kérdéses szoftverfrissítésről a felhasználókat elfelejtette tájékoztatni.

Az iPhone tulajdonosok így csak azzal szembesültek, hogy belassul a telefonjuk, és fogalmuk sem volt, hogy ez miért történik. Ráadásul azt sem tudhatták, hogy egy 79 dollárba kerülő egyszerű akkumulátorcserével a problémájuk azonnal megszüntethető. Ehelyett sokan inkább új telefont vettek, és éltek a gyanúperrel, hogy az Apple szándékosan tette tönkre a telefonjukat. Ők most úgy érezhetik, hogy sejtésük beigazolódott.

Az sem javít, sőt inkább ront a helyzeten, hogy az Apple a bocsánatkérés mellett 50 dolláros átmeneti kedvezményt vezet be az érintett telefonok akkumulátorcseréjére. Az eredeti 79 dollár sem volt sok, de most már 29 dollárért is azonnal megújítható a készülék, ám aki eddig ezt nem tudta, és vett egy új mobilt, az erősen csalódhat a cégben.

Az Apple helyzetét nyilvánvalóan nem fogja megrengetni az eset, de sok felhasználó tudatába kerülhet be örökre az a feltételezés, hogy a cég a háttérben manipulálja a készülékeket a felhasználók tudta nélkül. A kérdéses lassító tulajdonság egyébként a jövőben is megmarad, azzal a különbséggel, hogy a felhasználók is látni fogják egy alkalmazáson keresztül, hogy milyen az akkumulátor állapota, és mikor miért lassul a telefon. Így eldönthetik, hogy akkumulátort cserélnek, vagy új telefont vesznek.

Tech Apple bocsánatkérés iPhone Olvasson tovább a kategóriában

Tech

2018. január 18. 15:09 Tech

Gigarendelés menti meg a legnagyobb utasszállítót

Pár napja még felmerült, hogy abbahagyják az A380-as gyártását, de a mostani üzlet legalább egy évtizedig kitolja azt.

2018. január 18. 11:28 Tech, Világ

Már a külföldi cégek sem netezhetnek cenzúrátlanul Kínában

A cégek az érzékeny adataik védelmében használtak magánhálózatokat a kommunikációban, februártól csak a kínai állam által engedélyezett szoftvereket vehetik igénybe.

2018. január 17. 19:08 Piac, Tech

A leginnovatívabb húsz cég közül kettő kínai, és csak egy európai

Amerikai túlsúly van a BCG leginnovatívabb cégeket listázó jelentésében. Nem véletlenül: az uralkodó nézet szerint csak a kifinomult digitális megoldások lehetnek innovatívak.