Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. március 20. 19:05 Tech

Hirtelen elkezdték mondogatni, hogy nem elég fejlettek az önvezető autók

Amint az várható volt, felerősítette a szkeptikus hangokat az a baleset, amelyben az Uber egyik önvezető autója halálra gázolt egy 49 éves amerikai nőt. Az eset az Arizona államban fekvő Tempében történt hétfőn, és bár a baleset körülményeinek vizsgálata szinte még el sem kezdődött, a szakértők egy része máris arról beszél, hogy óvatosabban kellene bánni a tesztekkel.

“Akkor, amikor sokan úgy üdvözölték a technológiát, mint amely kész a tömeges alkalmazásra, ez az eset tisztán bizonyítja, hogy még nem” – mondta Bryan Reimer, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatója az intézet szaklapjának.

Sokan arra számítanak, hogy a halálos baleset legalább arra jó lesz, hogy egy precedens értékű perben kényszerűen meg kelljen állapítani, ki miért felelős, és ezzel előtérbe kerülhetnek az ezzel kapcsolatos, többnyire megoldatlan kérdések. A washingtoni egyetemen dolgozó, ilyen esetek jogi hatásaival foglalkozó szakértő azonban igyekezett lehűteni a kedélyeket. Ryan Calo szerint ugyanis nem lesz precedens per.

A szakember azt mondja, az autót üzemeltető cég (jelen esetben az Uber) valószínűleg még akkor is felelőssé tehető lenne egy perben, ha kiderülne, hogy a balesetet egyértelműen a gyalogos áldozat okozta. Ezért arra lehet számítani, hogy az Uber peren kívüli egyezséget fog kötni, mert ez a cég elemi érdeke.

Így viszont nem jutunk közelebb ahhoz, hogy megoldják az önvezető autókkal szembeni legnagyobb etikai problémát, hogy egy elkerülhetetlen balesetben kinek a védelmére kellene programozni az autókat.

Mások szerint viszont az arizonai halálesetnek vajmi kevés köze van mindehhez. Calo szerint ugyanis a képlet egyszerű: vagy az autó szenzorai nem ismerték fel az úttesten áthaladó nőt, vagy felismerték, de az algoritmus nem tudta beazonosítani, hogy pontosan mit érzékeltek a szenzorok. Egyelőre azt sem sikerült kideríteni, hogy az autó lassított-e egyáltalán, mielőtt elütötte a gyalogost.

És itt jutunk el az autóban ülő sofőr, az Uber alkalmazottjának kérdéséhez. Ő ugyanis pont azért volt ott, hogy hiba esetén beavatkozzon, ám egyelőre nem világos, hogy miért nem sikerült megakadályoznia a balesetet. Időközben kiderült, hogy a kormány mögött egy olyan sofőr ült, aki a 2000-es évek elején fegyveres rablás kísérlete miatt majdnem négy évet ült egy arizonai börtönben. Aminek nem feltétlenül van köze a balesetben játszott szerepéhez, ám szerencsétlen módon mégis vitára ad okot.

Szakértők ezzel kapcsolatban most azt hangsúlyozzák, hogy meg kellene vizsgálni, a rengeteg önvezető autót tesztelő sofőr alkalmas-e a feladata ellátására vészhelyzetben.

Vannak azonban, akik úgy vélik, hogy a haláleset nem fogja alapvetően az önvezető autók ellen fordítani a közvéleményt. Ezt arra alapozzák, hogy a kedvezőtlen fordulat 2016 májusában sem következett be, amikor egy Tesla Model S önvezető módban nem vett észre egy útjában álló kamiont, és a sofőr belehalt az ütközésbe. A vizsgálatok ezen kívül már számos esetben bebizonyították, hogy a technológia mondott csődöt, ám ennek ellenére sem szigorítottak az alkalmazásuk szabályain.

Justin Wolfers, a University of Michigan közgazdász professzora az eset kapcsán például azt tweetelte, hogy szerinte

az etikai megítélés nem különbözik akkor, amikor megtudjuk a nevét azoknak, akiket megölt egy önvezető autó, és akkor, amikor megmentette az életét valakinek, akinek viszont soha nem ismerjük meg a nevét.

Tech autó baleset halálos baleset önvezető autó sofőr Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2018. június 19. 11:10 Élet, Tech

A sztori, ami jól mutatja a Szilícium-völgy árnyékos oldalát

Hatalmas sikernek indult, felértékelte a piac, óriásit bukott, mert megtévesztette a befektetőket, és most újra indulna.

Torontáli Zoltán
2018. június 18. 10:07 Tech

Ez a videó megmutatja, mivel lehet rávenni a Google-t 550 millió dollár befektetésre

Miközben Donald Trump küzd a kínai technológia térhódítása ellen, a Google összeborult az egyik legnagyobb kínai e-kereskedelmi vállalattal.

Torontáli Zoltán
2018. június 15. 15:43 Tech

Minden önvezető lesz, aminek kereke van, még a motor is?

Ha megy a porszívóval, a fűnyíróval, az autóval és a kamionnal, a motorral is meg kell próbálni.

Fontos

Fabók Bálint
2018. június 20. 06:54 Pénz, Világ

Lengyelországban is tízmilliárdokért dolgozik a kormány kedvenc útépítője

A Duna Aszfalt cégcsoportja lengyel céget vett, amely több tízmilliárd forintnyi állami megrendelést kapott. A magyar hídépítéseknél is kulcsszerepe van.

Rigó Anita
2018. június 19. 16:21 Állam

Teljesen elfogyott a szabad munkáskéz Budapesten

De egész Pest megyében, és a nyugati országrészben is. Közben keleten lenne ki dolgozzon, de ott képzettségi és szociális problémák gátolják az elhelyezkedést.

Jandó Zoltán
2018. június 19. 06:52 Pénz, Piac

Soha nem volt ennyi pénz az építőiparban, figyelnek is, kihez kerül

Mészáros Lőrinc és Szíjj László építőipari cégei 8-szor, 10-szer magasabb profitrátával működnek, mint a nagy nemzetközi konszernek.