Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2017. november 26. 13:38 Világ

Ebből a három számból kiderül, miért nem szeretne senki koalícióra lépni Merkellel

Németországot 2005 óta irányítja Angela Merkel, akinek pártszövetsége megnyerte a legutóbbi német választást is. Csakhogy a múlt héten kiderült, hogy a szabad demokraták (FDP) nem engedtek annyit választási programjukból, hogy elképzelhető legyen a korábbi nyilatkozatok alapján egyetlen lehetséges végkimenetelnek gondolt Jamaika-koalíció, azaz a CDU/CSU (fekete), FDP (sárga) és a zöldek kormányzó szövetségének megvalósulása.

Ugyan tény, hogy a zöldek és az FDP között elég nagy az ideológiai szakadék, de a német politikában komoly hagyománya van a kompromisszum-keresésnek. A mostani koalíciós tárgyaláson részt vevő politikusok viszont arról számoltak be, hogy az FDP tárgyalói gyakorlatilag semmiben nem hajlandóak engedni. Mintha az FDP-nél nem is akartak volna kormányra kerülni. “Jobb egyáltalán nem kormányozni, mint rosszul kormányozni”, mondta a kispárt vezetője, Christian Lindner, aki 230 darab kibékíthetetlen közpolitikai ellentetére mutogatott.

Azóta az együttműködést eleve kizáró, azóta viszont egy kisebbségi CDU-kormány külső támogatását mégis megpendítő SPD merült fel alternatívaként, de ez sem tűnik biztosnak. Egyszóval senki nem akar együtt kormányozni Merkelékkel.

Erre van egy egyszerű magyarázat: Merkel 12 éve választásról választásra elpusztítja koalíciós partnereit.

Merkel mindig koalícióban vezette Németországot: 2005 és 2009 között a szocialista SPD-vel közös nagykoalícióban, aztán 2009 és 2013 között az FDP-vel, az utóbbi négy évben pedig megint az SPD-vel. Miközben a CDU/CSU végig 33-41 százalék között tarotta pártjai választási eredményeit, a koalíciós partnerei elég durván megsínylették a közös kormányzást.

 

Átlagosan 8,7 százalékponttal értek el rosszabb eredményt Merkel koalíciós partnerei négy év kormányzás után. Az FDP egészen nagy bajba került 2013-ban, amikor is a 2009-es választáshoz képest a szavazótáboruk 67 százalékát vesztették el, és még a parlamentből is kiestek. Az SPD pedig stabil 30-40 százalékos pártból 20 százalékos párttá vált, és csak a legstabilabb szavazóit tartotta meg.

Joggal alakult ki tehát az a nézet, hogy egy Merkellel közös koalícióból ő jól fog kijönni, a koalíciós társai pedig elviszik az összes balhét és rajtuk csattan a választók haragja. Az FDP és az SPD politikusai is úgy látják, hogy ha most magára hagyják Merkelt, az jót fog tenni a jövőbeli választási esélyeiknek – pedig nincs kizárva, hogy a választók a mostani patthelyzetért is őket fogják megbüntetni.

(Kép: AFP PHOTO / ANDERSEN)

Világ angela merkel németország választások Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Fabók Bálint
2018. június 25. 11:43 Világ

A mexikói vb-rekorder pénzt mosott, ezért még a csapat italából sem ihat

Rafa Márquezzel nem érintkezhetnek amerikai cégek, ezért más melegítőben kell edzenie, mint csapattársainak, de nyilatkozni sem tud akárhol.

Torontáli Zoltán
2018. június 24. 13:31 Élet, Világ

A technológiai elit olyan iskolába járatja a gyerekeit, ahol nincs digitalizáció

Ők látják a legjobban, hogy a virtuális világba beragadók nem fognak boldogulni a jövőben.

Hajdu Miklós
2018. június 22. 15:39 Piac, Világ

Magyarországot is lehúzhatja a nehéz helyzetbe kerülő német feldolgozóipar

Trump külkereskedelmi csatározása nem marad következmények nélkül, a tavaly még egyre javuló helyzetű német feldolgozóipart már le is rántotta.

Fontos

Fabók Bálint
2018. június 23. 13:55 Piac

Ahogy több pénzük lett, rögtön lerohanták a magyarok a gyorséttermeket

Nemrég még nullaszaldó körüliek voltak a nagy gyorsétteremláncok, de tavaly hatalmasat nőtt a bevételük, és több milliárd forint nyereséget termeltek.

Torontáli Zoltán
2018. június 22. 06:52 Állam, Élet

A magánbiztosítói piac lenyúlására készülhet a kormány, hogy egyeseknek rendbe tegye az egészségügyet

Az utóbbi években élénk magánegészségügyi piac alakult ki a biztosítók adómentessége miatt. Ennek most vége, de az állam befurakodhat, és az állampolgárok egy része továbbra is mehet a magánrendelőkbe.

Jandó Zoltán
2018. június 21. 18:59 Állam

Monopolizálódott az állami kommunikáció, 75 milliárd mehet egy emberhez

A három kormányközeli ügynökségből egy maradt. Egyszereplős "piac" jött létre, ahol úgy áraz az egyetlen talpon maradt cég, ahogy csak akar.