Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2017. november 29. 13:26 Világ

A Balkán helyett Nyugat és a megújulók felé fordul a közép-európai energiaóriás

A megújuló energiák rohamos terjedése és a balkáni üzletelés nehézségei miatt stratégiát vált a cseh energetikai óriás, a CEZ. Az egyik legnagyobb közép-európai vállalat több millió dollárt fektetett be a Balkánon az elmúlt évtizedben, de megelégelte az állandó harcot a helyi állami szervekkel, és elkezdett túladni ottani érdekeltségein.

“Változtatunk a vállalat fókuszán” – idézi a Bloomberg Martin Novakot, a cég pénzügyi vezetőjét. Novak szerint a megújuló energiák felé fordítják a figyelmüket, és Délkelet-Európa helyett Közép- és Nyugat-Európára fognak koncentrálni.

A CEZ Kelet-Közép-Európa legnagyobb vállalata volt a Deloitte 2016-os felmérése szerint. Az energetikai vállalatcsoport 70 százalékban a cseh állam tulajdonában áll, és alapvetően energia előállítással és kereskedelemmel foglalkozik. Ugyan az elmúlt egy évben a lengyel olajcég, a PKN Orlen megelőzte a régióból, de a CEZ méreteit jól mutatja, hogy az eszközök (azaz a vállalat birtokában lévő javak) értéke alapján tízszer akkora, mint a Magyar Villamos Művek (MVM).

 

A CEZ jelenleg bolgár érdekeltségeinek eladásáról tárgyal, amit pár hónapon belül lezárhat. Az ottani szénerőműveiért és áramelosztó üzletágáért 350 millió eurót (110 milliárd forintot) kaphat egy bolgár cégtől, ennek az összegnek a kétszeresét költötte a megvásárlásukra 2004-ben. A CEZ azért döntött az eladásuk mellett, mert a bolgár kormány többször megfenyegette a céget, hogy visszavonja engedélyeiket arra hivatkozva, hogy túl drágán adják el az áramot.

 

Albánia 2014-ben államosította a CEZ áramelosztó cégét, amelynek monopóliuma volt az országban. Albánia 95 millió eurót (30 milliárd forintot) fizetett a cseh cégnek. A CEZ a román állammal is szembekerült, miután a cég felépítette Európa legnagyobb szárazföldi szélerőmű farmját a Fekete-tenger partjánál. A román állam azonban a projekt felépítése után közölte, hogy csökkenti a zöldenergia terjesztésének anyagi ösztönzését, ami miatt befagyasztotta romániai terjeszkedését a CEZ. A cég pénzügyi vezetője szerint egy törökországi erőműben lévő 50 százalékos üzletrészüket is árulják.

Bár a CEZ jelenleg még alapvetően nukleáris- és szénenergiát állít elő, a célja az, hogy 2020-ra megduplázza a megújuló erőforrásaiból származó profitját, és felzárkózzon nyugat-európai riválisaihoz, a német E.On-hoz és a francia Engie-hez (volt GDF Suez). A cél eléréséhez Németországban növelte szélerőmű kapacitásait, Franciaországban pedig kilenc szélerőmű farmot vett.

 

A CEZ új stratégiája egybeesik az Európai Unió célkitűzéseivel, amely alapján 2030-ra az energiafogyasztás 27-30 százalékát megújuló energiaforrásokból fedeznék. Bár a nyugati országokban kétségtelenül kiszámíthatóbb lesz a szabályozás a CEZ számára, így is komoly kihívás előtt áll, mert a verseny már most is kiélezett az energetikai cégek között.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkZuhan a megújulók ára, drágul az atomA megújuló energia lassan támogatás nélkül is veszteségessé teszi a nukleáris és szénerőművek építését.

(Címlapkép: AFP)

Világ CEZ Csehország energia energiapiac szélenergia Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2018. június 22. 15:39 Piac, Világ

Magyarországot is lehúzhatja a nehéz helyzetbe kerülő német feldolgozóipar

Trump külkereskedelmi csatározása nem marad következmények nélkül, a tavaly még egyre javuló helyzetű német feldolgozóipart már le is rántotta.

Torontáli Zoltán
2018. június 22. 14:04 Piac, Világ

Jött egy osztrák ingatlanos és szinte ingyen megszerezte a Kika üzleteket

A bútoráruház-lánc irányítási jogait egy euróért vették meg, az üzleteket a könyv szerinti értéken adták el.

Fabók Bálint
2018. június 21. 17:17 Világ

A dollár döntheti meg a legnehezebb választására készülő Erdogan hatalmát

Hiába ért el óriási sikereket a gazdaságban az autoriter hatalmat kiépítő Erdogan, a gazdaság válságjelei miatt pártja elveszítheti parlamenti többségét.

Fontos

Torontáli Zoltán
2018. június 22. 06:52 Állam, Élet

A magánbiztosítói piac lenyúlására készülhet a kormány, hogy egyeseknek rendbe tegye az egészségügyet

Az utóbbi években élénk magánegészségügyi piac alakult ki a biztosítók adómentessége miatt. Ennek most vége, de az állam befurakodhat, és az állampolgárok egy része továbbra is mehet a magánrendelőkbe.

Jandó Zoltán
2018. június 21. 18:59 Állam

Monopolizálódott az állami kommunikáció, 75 milliárd mehet egy emberhez

A három kormányközeli ügynökségből egy maradt. Egyszereplős "piac" jött létre, ahol úgy áraz az egyetlen talpon maradt cég, ahogy csak akar.

Fabók Bálint
2018. június 20. 06:54 Pénz, Világ

Lengyelországban is tízmilliárdokért dolgozik a kormány kedvenc útépítője

A Duna Aszfalt cégcsoportja lengyel céget vett, amely több tízmilliárd forintnyi állami megrendelést kapott. A magyar hídépítéseknél is kulcsszerepe van.