Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2017. december 13. 15:08 Világ

Bezuhant a leggazdagabb szaúdi cége, amióta a luxusbörtön foglya

Amikor a világ egyik legnagyobb bankcsoportja, az amerikai Citigroup 1991-ben válságba került, egy szaúdi milliárdos, Al-Valíd bin Talal segítette ki a céget: 550 millió dollárért vett részvényeket. A történet a 2008-as gazdasági krízis idején megismétlődött, az üzletember ismét jelentős összegben vásárolt az amerikai pénzintézet részvényeiből.

Al-Valíd időközben Szaúd-Arábia leggazdagabb embere lett, a Citigroup mellett számottevő részesedést szerzett az Apple-ben, a Four Seasonsben illetve a Twitterben, és Donald Trumpot is már kétszer megmentette a csődtől. Közel 19 milliárd dolláros vagyonával a világon is a 45. leggazdagabbnak számít. Egészen pontosan november elejéig annak számított.

Múlt hónapban ugyanis a szaúdi koronaherceg, Mohamed bin Szalmán kezdeményezésére 159 herceget és befolyásos üzletembert vettek őrizetbe korrupciós vádakkal. Őket azóta is egy rijádi luxushotelben tartják fogva. Közöttük van a nagy megmentő Al-Valíd is, emiatt pedig hamarosan az ő érdekeltségei is segítségre szorulhatnak. A szinte kizárólagos tulajdonában lévő Kingdom Holding Company (KHC) értéke például Al-Valíd letartóztatása óta közel 20 százalékkal, két milliárd dollárral csökkent.

 

A milliárdos 1980-ban alapította a KHC-t, amelyen keresztül több nyugati cégben tulajdonos, és amely amellett, hogy rengeteg földdel rendelkezik Szaúd-Arábiában, a Közel-Keleten meghatározó Rotana médiacsoport is az érdekeltségébe tartozik. Al-Valíd letartóztatása óta azonban – a Financial Times banki forrásai szerint – a cégcsoport lényegében szünetelteti aktivitását.

A lap szerint még azok a bankárok sem tudnak semmit Al-Valíd és a KHC sorsáról, akik éveken át kapcsolatban álltak velük. A Financial Timesnak többen is úgy nyilatkoztak, hogy a herceg nem fog vádalkut vagy bármilyen egyezséget kötni a hatóságokkal, hanem arra készül, hogy a bíróságon álljon ki magáért.

Ez azért érdekes, mert a New York Times tudósítójának sikerült beszélnie a koronaherceggel november végén. Mohamed bin Szalmán akkor azt mondta, hogy a fogva tartottak 95 százaléka hajlik a megegyezésre az állami szervekkel, egy százalékuknak sikerült tisztáznia magát, négy százalékuk viszont nem ismeri el a korrupciós vádakat, és készül a bírásági tárgyalásra.

Al-Valíd bin Talal őrizetbe vétele azért tűnt meglepőnek, mert látszólag több dologban is egyetértett Mohamed bin Szalmánnal. A koronherceghez hasonlóan szekularizálná a szaúdi államot, mindketten megvetik a demokráciát és a liberalizmust, és abban is egyetértenek, hogy Szaúd-Arábia az USA közeli szövetségese maradjon, akár az ország szuverenitásának csorbulása árán is.

Világ Al-Valíd bin Talal Mohamed bin Szalmán Szaúd-Arábia Olvasson tovább a kategóriában

Világ

2018. július 16. 16:19 Pénz, Világ

A mostani a valaha volt legnagyobb pénzügyi buborék egy veterán amerikai politikus szerint

Ha az ember ránéz az amerikai tőzsdeindexekre, látszólag minden a legnagyobb rendben van. Az S&P 500 visszatért a márciusi magasságokba, a Dow Jones-nak sikerült pozitív tartományba lendülnie az év elejéhez képest, az elsősorban technológiai cégeket tömörítő Nasdaq pedig rendre új csúcsokat hódít meg az utóbbi hetekben.

Torontáli Zoltán
2018. július 16. 13:37 Élet, Világ

Megveszed az 1 dolláros könyvet és eladod 2600-ért

Az Amazonon ezt is lehet, mert az algoritmus nem mindig szűri ki, de még az sem biztos, hogy átverés.

Torontáli Zoltán
2018. július 15. 15:04 Élet, Világ

Lehet, hogy teljesen felesleges leölni ennyi halat

Omega-3 zsírsav forrásnak halásszák le a tengereket jelentős részben. Pedig lehet, hogy erre nincs is szükség táplálékkiegészítőként.

Fontos

Torontáli Zoltán
2018. július 14. 16:35 Élet, Tech

Kifejlesztették a színes röntgent, és az első felvétel lélegzetelállító

Tökéletes példa arra, hogy az alapkutatás néha villámgyorsan tud hétköznapi hasznot hozni.

2018. július 13. 13:46 Piac, Világ

A kereskedelmi háború csak tünete a nagy amerikai-kínai versenyfutásnak

A két ország a világ vezető szerepéért versenyez. Ilyenkor nem csoda, ha kitörnek a gazdasági konfliktusok.

Wiedemann Tamás
2018. július 12. 06:53 Állam, Pénz

Hiába csökkenti a kormány a nyugdíjas munkavállalók adóját, kevesen fognak dolgozni

Nem a most nyugdíjba vonulók aktivizálása fogja megoldani a szűkös munkaerő-helyzetet. Alig néhány ezer ember vállalhat majd munkát a nyugdíj mellett.