Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. január 10. 14:46 Élet, Világ

Úgy küzdenek az elhízás ellen Chilében, hogy ráírják az élelmiszerre, ha egészségtelen

Világszerte egyre több országban válik népbetegséggé az elhízás, mégis eddig kevés helyen tudtak ellene sikeresen fellépni. Chilében, ahol óránként hal meg valaki az elhízás miatt, egy olyan, tudatosabb élelmiszerfogyasztásra ösztönző kampányt vezettek be, amiből már egy év után látszik, hogy sikeres, és amely példát mutathat más országoknak is. Az intézkedéscsomag részeként a 14 év alatti gyermekek hamarosan külön védelmet kapnak: a megjelölt egészségtelen termékeket egyáltalán nem lehet nekik reklámozni, és rajzfilmfigurákkal sem tehetik csábítóbbá számukra a termékeket a gyártók – írja az amerikai RAND kutatóintézet cikke.

A chilei politikusok rájöttek, hogy sürgősen tenniük kell valamit az elhízás ellen, mivel a népesség kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. Ez elsősorban az emberek túlzott cukor-, só- és zsírfogyasztásának köszönhető, ami az ultrafeldolgozott élelmiszerekben és üdítőitalokban található meg. A szakértőik tehát arra jutottak, hogy valahogy tudatosabb táplálkozásra kell nevelni a fogyasztókat.

A viselkedési közgazdaságtani tanulmányok szerint az emberekre nagyobb hatással vannak a figyelmeztetések, amelyek megmondják, mit kerüljenek el, mintha arról informálnák őket, hogy mit kell csinálniuk, hogy bizonyos előnyökhöz jussanak. Ebből kiindulva a szakértők úgy döntöttek, inkább arra figyelmeztetik az embereket, hogy mit nem érdemes enni, ahelyett, hogy megmondanák nekik, mit igen.

Az emberek jellemzően automatikusan, megszokásból válogatnak a termékek között, és ritkán olvassák el az összetevőket tartalmazó címkét. Éppen ezért Chilében ezentúl a termékeken látható helyen feltüntetett fekete-fehér stop tábla jelzések hívják majd fel a figyelmet arra, ha egy adott termék már olyan sok sót, cukrot, kalóriát és/vagy zsírt tartalmaz, hogy az növelheti egy krónikus betegség kialakulásának kockázatát.

A könnyen olvasható felíratok spanyolul azt mondják: magas cukortartalmú, magas kalóriatartalmú, magas zsírtartalmú és magas sótartalmú termékekről van szó. Így ösztönzik a fogyasztókat arra, hogy az egészségesebb termékeket válasszák.

Az egy évvel ezelőtti bevezetés óta már most látszik, hogy a kampány pozitívan hatott az élelmiszer-vásárlók viselkedésére: a chileiek közel 40 százaléka azt mondja, hogy figyel a szimbólumokra a vásárlási döntései során.

A kiskereskedelmi adatok is azt mutatják, hogy egyre egészségesebb termékeket vásárolnak a chilei fogyasztók. Ennek pedig egyenes következménye, hogy az élelmiszerszektor példátlan gyorsasággal reformálja meg termékeit, hogy az azok egészségesebbek legyenek, így ne kerüljön rájuk az egészségtelen bélyeg.

Az élelmiszereken feltüntetett figyelmeztetések mellett más törvényeket is hoztak az elhízás megelőzése érdekében. A fekete-fehér jelzéssel rendelkező élelmiszereket például nem lehet 14 éven aluliaknak reklámozni és az iskolában sem árusíthatják őket. Ezentúl rajzfilmfigurákkal sem lehet csábítóbbá tenni a gyerekek számára az élelmiszereket, és azok a reklámokban sem szerepelhetnek. Nemsokára életbe lép egy olyan szabályozás is, aminek értelmében reggel 7 és este 10 óra között nem lehet olyan termékeket reklámozni a tévében, amelyek figyelmeztető jelzést tartalmaznak.

Ugyan az élelmiszeripar valószínűleg nem örülne a figyelmeztető címkék bevezetésének, az intézkedés más országokban is beválhat. Többek között Magyarországon is, ami sajnos eléggé elöl van az OECD elhízottsági rangsorában. Ha az állampolgárok egészsége az első, akkor az élelmiszerszektor úgyis megtalálja a módját, hogy alkalmazkodjon az új szabályokhoz.

Élet Világ Chile egészség élelmiszeripar elhízás prevenció Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Jandó Zoltán
2018. április 24. 11:12 Élet

Jó kapcsolatok és pénzes családi háttér kell a sikerhez Magyarországon

Nem érezzük, hogy hátrányosan megkülönböztetnének minket védett tulajdonságaink miatt, mégis sok magyar szerint születésétől fogva meg van határozva a sorsa.

Hajdu Miklós
2018. április 22. 15:30 Állam, Élet

Elvégeztük a választási iroda munkáját, közzé tesszük az adatokat

Létrehoztuk GitHub fiókunkat, ahonnan elérhetőek lesznek az adatelemzéseinkhez használt adatbázisok és háttéranyagok.

Jandó Zoltán
2018. április 21. 07:35 Állam, Élet

Az állásteremtés és a közmunka piszok jól bejött a Fidesznek

Azokban a járásokban teljesített felül a Fiddesz, ahol a munkanélküliség ténylegesen problémát jelentett 2010-ben, és ezen jelentősen sikerült javítani.

Fontos

Wiedemann Tamás
2018. április 23. 12:03 Állam, Pénz

Az uniós pénzekkel tarthatja sakkban a magyar kormányt az EU

Brüsszel az uniós támogatási rendszer átalakításával növelné befolyását az olyan renitens tagállamokban, mint Magyarország és Lengyelország.

Hajdu Miklós
2018. április 23. 06:55 Állam

Minden egy helyen arról, volt-e csalás a választáson, és miért nyert ennyire a Fidesz

Egy cikkben összegezzük a választásokról szóló adatelemzéseink legfontosabb eredményeit.

Hajdu Miklós
2018. április 22. 07:40 Állam

Mélyebbre ástunk a Fidesz sikerében és ezt találtuk

Megnéztük egyszerre több társadalmi és gazdasági mutató kapcsolatát a Fidesz sikerével, és a legfontosabb összefüggést az iskolai végzettséggel láttuk.