Kasnyik Márton
2018. január 26. 17:03 Világ

Fegyelmezett, szinte szabadkereskedelem-párti beszédet mondott Trump Davosban

Vajon mit fog a davosi konferencián összegyűlő kozmopolita-globalista CEO-elit fejéhez szegezni Donald Trump amerikai elnök, aki saját politikai ideológiáját éppen ezzel a csoporttal szemben alakította ki? Ez foglalkoztatta a világpolitika megfigyelőit, amióta kiderült, hogy az amerikai elnök ellátogat az eseményre.

A válasz az, hogy semmit. Sőt, Trump a beszéd kedvéért mintha robottá változott volna, és gépszerűen olvasta a súgógépről a teljesen Davos-kompatibilis beszédét, amiben nagy szerepet kapott a kulcsmondat, miszerint “az, hogy Amerika először, nem jelenti azt, hogy Amerika egyedül”. Trump tartotta magát az előre kitalált üzenethez, miszerint főleg az USA-ba irányuló beruházások érdekében fog lobbizni Davosban, és ezért az amerikai gazdaság erejéről, illetve az adócsomagtól és a szabályozás lebontásától várt előnyökről beszélt főleg.

A szokatlan fegyelmezettség azt is jelenti, hogy az elnök tiszteletteljesen viselkedett a jelenlévő politikai és üzleti vezetőkkel, legalábbis nem mondott semmi olyat, amiből rögtön botrány lett volna (igaz, amikor a kamu sajtóról beszélt, kapott némi hurrogást a teremben, a videón 35:40-től látható ez a jelent). A másik oldalon viszont nem biztos, hogy a robothangon beszélő elnököt bárki őszintének találhatta, miközben Trump váratlan irányváltásait jól ismeri bárki, aki követi a híreket.

Ott van például a kereskedelempolitika, ami máig az egyik legnagyobb világgazdasági kockázat Trump elnökségében. Az elnök kampánya alatt végig a szabadkereskedelmi egyezményeket tette felelőssé az amerikai rozsdaövezet gazdasági lecsúszásáért, viszont azon túl, hogy kivonult a csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezetről (TPP) szóló tárgyalásokról, és bevezetett egy-két importvámot Kanadával és Kínával szemben, nem tett sokat. Például nem mondta fel a NAFTA nevű észak-amerikai kereskedelmi egyezményt sem.

Davosban már odáig ment, hogy egyáltalán nem ellenzi a szabadkereskedelmet, ha az méltányos és kölcsönös előnyöket hoz: “az Egyesült Államok kész arra, hogy kölcsönösen előnyös kétoldalú kereskedelmi szerződést kössön a világ összes országával”. De az is semmi ahhoz képest, hogy csütörtök este azt mondta CNBC-nek, hogy még a TPP-hez is csatlakozna megfelelő feltételek esetén. A vele vacsorázó európai vállalatvezetőknek pedig azt mondta, hogy ő is érdekelt az európai gazdaság növekedésében, hiszen akkor lesz kinek exportálni az amerikai árukat.

Világ davos Donald Trump világkereskedelem world economic forum Olvasson tovább a kategóriában

Világ

2018. február 19. 11:55 Piac, Világ

Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették a jegybankelnököt Lettországban

Közben az USA pénzmosással vádolja az ország harmadik legnagyobb bankját, aminek kifizetéseit az Európai Központi Bank hétfőn be is fagyasztotta.

2018. február 19. 09:17 Állam, Világ

A magyar állam 310 milliárd forintot hitelezne a Fülöp-szigeteken üzletelő magyaroknak

A Fülöp-szigetek kereskedelmi minisztere szerint komolyan érdeklődünk a mangó, a banán, a kókuszdió és a karragén iránt.

2018. február 15. 14:09 Világ

Elkényelmesedtek a német fiatalok, ezért is van munkaerőhiány

Egyre nagyobb arányban szakítják meg tanulmányaikat, ami miatt nagy valószínűséggel később is állnak munkába.

Fontos

2018. február 19. 06:51 Állam, Piac

A kormány a rezsidémon mellé állt

A rezsibiztos a drágább gáz mellett érvel, a lakossági fogyasztók pedig lemondhatnak arról, hogy a piaci verseny alacsonyabb gázárat hozzon.

2018. február 16. 12:36 Állam, Élet

Egyáltalán nem biztos, hogy csődbe menne a bulinegyed az éjféli zárórával

Még az is lehet, hogy emelkedne az árbevétel, ha az európai bulizók alsó rétegei helyett igényesebb vendégekre állnának át.

2018. február 16. 07:01 Piac

Éppen akkor lépett be a Mol a közösségi autózásba, amikor megnyílt az út a monopolizálás előtt

Hirtelen megteremtődött annak a feltétele, hogy hosszabb távon csak egy közösségi autóbérlő rendszer legyen Budapesten.