Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2018. február 6. 11:32 Világ

A kínaiak testszagának hiányán bukott el a nyugati dezodor-export

Az egyre nagyobb kínai középosztály változó fogyasztási szokásainak számottevő hatása van a világpiac növekedésére. A jelenleg 430 millió fősre becsült réteg (amely tíz éven belül 780 millió lehet) pénzéért és ízlésének átformálásáért óriási harc folyik a multinacionális cégek részéről. Hatásukra rengeteg kínai tért át például teáról kávéra, vagy kezdett el sajtot és jégkrémet fogyasztani annak ellenére, hogy a kínaiak híresek átlagosan alacsony laktóz-toleranciájukról.

Az egyre szélesebb fogyasztói társadalom kialakulásából több nyugati cég is profitál, mint például a Starbucks vagy a KFC. A kulturális vagy szimplán biológiai különbségek miatt azonban több nyugati termék is sikertelenül  próbál meg betörni a kínai piacra, hiába költenek a cégek óriási összegeket a népszerűsítésükre. Erre az egyik legjobb példa a dezodor.

Az egyik legnagyobb fogyasztási cikket gyártó multi, az Unilever körülbelül tíz éve próbálkozott meg a Rexona dezodor elterjesztésével Kínában. “Nagyon komoly terveink voltak. Több országban is a semmiből teremtettünk piacot, és nem láttunk olyan okot, ami miatt ezt ne csinálhattuk volna meg Kínában” – mondta a Frank Braeken, az Unilever kínai részlegének korábbi vezetője a New York Timesnak.

Az Unilever hiába próbálkozott máshol bevált marketing módszerekkel, mint a bolti termékpróbák vagy kínai hírességekkel való reklámozás, az egész dezodorpiacnak nem sikerült az áttörés. A New York Times szerint Kínában az emberek kevesebb mint tíz százaléka használ dezodort. Míg az USA-ban 2016-ban összesen 4,5 milliárd dollárt költöttek dezodorokra, addig a négyszer nagyobb Kínában mindössze 110 millió dollárt.  Az USA-ban ez az arány 90 százalék körül van, míg Brazíliában 97 (ráadásul az emberek 77 százaléka napi többször használja).

Több oka is van annak, hogy nem terjedt el a dezodor Kínában. A nyugati világban leginkább azzal tudták rávenni a fogyasztókat a dezodor használatára, hogy az izzadás cikiségét hangsúlyozták. A fő üzenete az volt a reklámaiknak, hogy izzadni béna, izzadtan nem fogsz tudni csávózni/csajozni. Ez azonban Kínában tévútnak bizonyult, ugyanis ott hagyományosan pozitív az izzadás megítélése, hiszen segít a méregtelenítésben. A közgondolkodás szerint az izzadás egyszerűen a természetes útja az anyagcserének, amit fölösleges korlátozni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA szépségipar mindent megmozgat, hogy végre sminkelni kezdjék magukat a férfiak isHatalmas bevételt szakítana ezzel a kozmetikai ipar. Abban reménykednek, hogy 2018 lehet az áttörés éve.

Az izzadás amiatt sem él szégyenérzetként a kínaiakban, mert kutatások szerint átlagosan nincs olyan erős szaga az izzadtságuknak, mint a kaukázusi rassznak. Egy 2013-as kutatás szerint több kelet-ázsiai etnikai csoport is rendelkezik egy olyan génnel, amely csökkenti a testszaguk erősségét.

A biológiai sajátosságokon túl az is szempont, hogy egy Apple laptoppal vagy egy Starbucks kávéval szemben nem látható, hogy használsz-e dezodort. Tehát könnyen jövő társadalmi elismerést sem lehet szerezni vele a New York Times szerint.

Egyelőre a dezodorhoz hasonló kudarc a tampon, amelytől a tisztasági betétet preferáló kínai nők azért idegenkednek, mert félnek a felhelyezésétől. Mindössze két százalékuk használ tampont, míg az Egyesült Államokban ez az arány 42 százalék.

Világ dezodor fogyasztás fogyasztási cikkek Kína Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2018. augusztus 14. 08:48 Piac, Világ

A lisztériafertőzés után a szárazság tizedeli a zöldségfelhozatalt

Akkora aszály van idén, hogy a másodvetés sok növény esetében nem lehetséges.

Fabók Bálint
2018. augusztus 13. 17:47 Világ

A Szovjetunió sorsára juttathatja Kínát a minket is érintő megalomán terve

A munkaerő-növekedésen alapuló gazdasági megerősödés, majd a befolyási övezet költséges kiterjesztése - ebbe a modellbe a szovjetek már elbuktak.

Torontáli Zoltán
2018. augusztus 13. 13:41 Élet, Világ

A vezető energetikai elemző sem tudott a Balatonra elektromos autóval eljutni Párizsból

Nem létező vagy használhatatlan töltőpontok, drága és kényelmetlen szolgáltatások keresztezték az útját.

Fontos

2018. augusztus 13. 06:55 Piac

Legújabb cégszerzésébe talán még Mészáros Lőrinc is beleszédült

Mészáros Lőrinc tavaly januárban megvett egy jelentős tiszántúli agrárcéget, májusban túladott rajta, idén júniusban pedig ismét megszerezte, majd kihozta a felszámolási eljárásból.

Bucsky Péter
2018. augusztus 12. 07:50 Állam, Pénz

50 ezer forintot ér egy papír kitöltése, de csak a jogosultak tizede veszi erre a fáradságot

Hiába kiemelkedően jó megtakarítási forma a babakötvény, csak az érintettek töredéke használja ki a lehetőséget. Ezzel milliárdokat hagynak az államnál.

Fabók Bálint
2018. augusztus 11. 08:00 Piac

Európában a magyarok költötték a legkevesebbet ruhára, de aztán megrohantuk a fast fashion üzleteket

Az elmúlt öt évben látványos ruházkodásba kezdtek a magyarok, de a Decathlon mellett a környezetre leginkább káros láncok örülhettek ennek.