Wiedemann Tamás
2018. február 9. 17:54 Világ

Nagyon drágán vásárolta meg Merkel a koalíciót

Nem biztos, hogy Németországnak már ebben a hónapban új kormánya lesz, mivel Angela Merkel kancellár pártjában, a Kereszténydemokrata Unióban (CDU) óriási az elégedetlenség. A tagság február 26-án szavaz az új kormánykoalíciós megállapodásról, de a párton belül egyre többen gondolják azt, hogy Angela Merkel hatalmon maradásán kívül semmit nem szolgál ez az egész.

A kancellár magas árat fizetett a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) kötött megállapodásért cserébe: pártjának le kellett mondania rengeteg fontos területről.

A Handelsblatt megszerezte a következő négyéves ciklusra vonatkozó finanszírozási terveket, és a pártok között kiosztott minisztériumok költségvetése alapján kiszámolta, hogy ki járt a legjobban a kormányalakítással. Az SPD hiába kapott a harmadával kevesebb szavazatot, mint a konzervatív pártszövetség, az általa irányított minisztériumok mégis több pénzt költése fölött rendelkezhetnek, mint koalíciós társaié.

A szociáldemokraták csak 20,5 százalékot kaptak a választásokon, mégis 683,2 milliárd euró költésről dönthetnek. A CDU 26,8 százalékot kapott, de 358,3 milliárd euró költéssel kell beérnie, amihez képest a CSU 6,2 százalékos eredményéhez mért 191 milliárd euró is erős. 

 

Az aránytalanság azért alakult ki, mert az SPD megszerezte a pénzügyminisztériumot is, öt másik fontos minisztérium mellett. (Igaz, hogy a szociáldemokrata párt esetében a szociális tárcához tartoznak a nyugdíjalapba fizetendő járulékok összege is, vagyis arányaiban kevesebb szabad mozgástere van a tárcának). Az SPD tehát nem adta magát olcsón, Merkel pedig ki is fizette az árat. Igaz, az SPD tagsága nem tűnik elégedettnek, például azt is kikényszerítették, hogy a választást elvesztő, majd saját ígéreteit megtagadó Martin Schulz ne lehessen külügyminiszter.

A CSU is nagyot tárgyalt, hiszen csak azzal nyert 12 milliárd eurót, hogy az új kormányzati struktúrában a lakásépítésekre fordított állami dotációk átkerültek a környezetvédelmi tárcától a belügyminisztériumhoz, amelyet a keresztényszociális unió elnöke, Horst Seehofer fog vezetni.

Ezenkívül abban is megállapodtak, hogy további 46 milliárd euró sorsáról közösen fognak dönteni. Ennek nagy része még nincs felcímkézve, de egy részéről már elvi megállapodás született. Az SPD 8,5 milliárd eurót kap a családok és a munkavállalók támogatásra, vagyis olyan szociális intézkedésre, amelyek népszerűséget hozhatnak a pártnak. A CSU a 12 milliárdon felül további 6,5 milliárd eurót költhet kisvárosok fejlesztésére és lakásépítésre, miközben Angela Merkel pártja, a CDU által felügyelt tárcák – leginkább az oktatási minisztérium – mindössze 5,9 milliárd eurós plusz forrást kap. Ezzel a választásokon nyertes párt az utolsó helyre került, és nem költhet olyan dolgokra, amikkel később a választásokon villoghatna az állampolgárok előtt.

Legalább a kancellári tisztséget megtartottuk

– fejezte ki elégedetlenségét Merkel egyik párttársa. A CDU-ban főleg a tárcák elosztásával elégedetlenek. A párt az új felállásban a kancellária mellett már csak egy kulcsfontosságú minisztériumot, a gazdasági tárcát kapja meg. A legfájdalmasabb a pénzügyminisztérium elvesztése. „Ez akár azt is jelentheti, hogy a koalíciós szerződés megkötésének napja korszakforduló, a CDU mint néppárt végének kezdete lesz” – mondta Carsten Linnemann, a német gazdaság gerincét adó közepes méretű vállalatok érdekeinek képviseletére szerveződött tagozat vezetője.

Világ angela merkel kormánykoalíció németország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

2018. február 19. 09:17 Állam, Világ

A magyar állam 310 milliárd forintot hitelezne a Fülöp-szigeteken üzletelő magyaroknak

A Fülöp-szigetek kereskedelmi minisztere szerint komolyan érdeklődünk a mangó, a banán, a kókuszdió és a karragén iránt.

2018. február 15. 14:09 Világ

Elkényelmesedtek a német fiatalok, ezért is van munkaerőhiány

Egyre nagyobb arányban szakítják meg tanulmányaikat, ami miatt nagy valószínűséggel később is állnak munkába.

2018. február 15. 11:20 Világ

Fenntarthatatlan minden ország, ahol jó élni

Vietnam azért közel jár hozzá, hogy mintaállam legyen. Magyarország nagyjából átlagosnak számít.

Fontos

2018. február 16. 12:36 Állam, Élet

Egyáltalán nem biztos, hogy csődbe menne a bulinegyed az éjféli zárórával

Még az is lehet, hogy emelkedne az árbevétel, ha az európai bulizók alsó rétegei helyett igényesebb vendégekre állnának át.

2018. február 16. 07:01 Piac

Éppen akkor lépett be a Mol a közösségi autózásba, amikor megnyílt az út a monopolizálás előtt

Hirtelen megteremtődött annak a feltétele, hogy hosszabb távon csak egy közösségi autóbérlő rendszer legyen Budapesten.

2018. február 15. 14:59 Állam, Pénz

Mészáros Lőrinc részvényre cseréli a legnagyobb cégeit, és gigantikusat kaszál ezen

Fél óra alatt 10 milliárd forintot keresett az ügyleten, és még nincs vége a napnak.