Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. március 23. 11:27 Világ

Kína beszállt a kereskedelmi háborúba

Miután Donald Trump csütörtökön bejelentette, hogy védővámot vet ki mintegy 60 milliárd dollárnyi kínai importtermékre, Kína is megtette a tétjeit az amerikai elnök által indított kereskedelmi háborúban. Peking közölte, hogy 3 milliárd dollárnyi amerikai importtermékre vet ki vámot, hogy ezzel ellensúlyozza az USA acélipari védővámjait.

Trump a Kínával szembeni 375 milliárd dolláros amerikai kereskedelmi hiányt „nemzetbiztonsági kockázatnak” tekinti, erre hivatkozva jelentette be az újabb védővámot Kínával szemben. Tizenöt napon belül hozzák nyilvánosságra, hogy az intézkedés mely termékeket érinti, a rendelkezés pedig várhatóan 30 nappal ezután léphet hatályba – írja a Reuters.

Trump egyébként elsőként a – szintén Kínát célzó – acélipari védővámot jelentette be három hete, amely éppen a mai napon lépett hatályba. Ennek értelmében az USA-ban péntektől 25 százalékos védővám sújtja az acéltermékeket, illetve 10 százalékos az alumínium termékeket.

A kínai kereskedelmi minisztérium válaszlépésként pénteken közölte, hogy 128 amerikai terméket sújtana védővámmal. A tervek szerint 15 százalékos védővámot vetnének ki az amerikai szárított gyümölcsökre, borokra, és acélcsövekre, illetve 25 százalékosat a sertésexportra és az újra feldolgozott alumíniumtermékekre. 

A kínai minisztérium szerint az Egyesült Államok teljesen felborította a nemzetközi kereskedelem normál rendjét azzal, hogy nemzetbiztonsági célokra hivatkozva állít fel protekcionista kereskedelmi védővámokat. Éppen ezért a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) fog fordulni, hogy jogi válaszlépéseket is foganatosítson. 

Trump protekcionista intézkedéseitől több ország tartott az elnökségének kezdetén. Ugyanis ha az Egyesült Államok – amely az utóbbi évtizedekben a szabadkereskedelem és a külkereskedelmi akadályok leépítésének fő szószólója volt – védővámokat vezet be, akkor, ahogy a példa is mutatja, valószínűleg kereskedelmi partnerei is hasonló lépéseket tesznek. Ha pedig minden nagyhatalom védekező gazdaságpolitikába kezd, az könnyen odáig fajulhat, hogy visszafogja a világgazdaság bővülését.

Világ acélipar amerikai egyesült államok kereskedelem Kína usa védővám világkereskedelem Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Fabók Bálint
2018. április 23. 17:51 Tech, Világ

Lincselések övezik a Facebookon terjedő gyűlöletpropagandát a harmadik világban

Kétezres tömeg lincselt meg ártatlan mexikói közvélemény-kutatókat, Srí Lankán pedig etnikai zavargás tört ki a Facebookon is terjedő álhírek miatt.

Rigó Anita
2018. április 20. 16:54 Világ

A legjobb ügyvédek védik a svájci bankokat minden idők egyik legnagyobb korrupciós botrányában

Svájci pénzintézetek is besegíthettek a brazil állami vezetők megvesztegetésébe.

Torontáli Zoltán
2018. április 20. 11:52 Állam, Világ

Itt tartunk: lengyeleket toboroznak német rendőrnek

Annyira nincs munkaerő Németországban, hogy ezt is meg kellett lépniük.

Fontos

Wiedemann Tamás
2018. április 23. 12:03 Állam, Pénz

Az uniós pénzekkel tarthatja sakkban a magyar kormányt az EU

Brüsszel az uniós támogatási rendszer átalakításával növelné befolyását az olyan renitens tagállamokban, mint Magyarország és Lengyelország.

Hajdu Miklós
2018. április 23. 06:55 Állam

Minden egy helyen arról, volt-e csalás a választáson, és miért nyert ennyire a Fidesz

Egy cikkben összegezzük a választásokról szóló adatelemzéseink legfontosabb eredményeit.

Hajdu Miklós
2018. április 22. 15:30 Állam, Élet

Elvégeztük a választási iroda munkáját, közzé tesszük az adatokat

Létrehoztuk GitHub fiókunkat, ahonnan elérhetőek lesznek az adatelemzéseinkhez használt adatbázisok és háttéranyagok.