Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. június 12. 11:15 Világ

Köszönöm, ez fantasztikus, mondta Trump Kim Dzsongunnak

Egy közös nyilatkozat aláírásával zárult Kim Dzsongun és Donald Trump történelmi jelentőségű találkozója – magyar idő szerint – kedd reggel Szingapúrban. Az észak-koreai vezető a dokumentumban vállalta, hogy a két Korea által áprilisban aláírt panmindzsoni nyilatkozattal összhangban elköteleződik a koreai félsziget teljes nukleáris leszerelése mellett.

Külpolitikai szakértők szerint az aláírt dokumentum egyelőre nem sok konkrétumot tartalmaz, ám az amerikai elnök a találkozó utáni sajtótájékoztatóján magabiztosan azt állította, hogy hamarosan megkezdődik a nukleáris fegyverek leszerelése a félszigeten. Trump szerint jövő héten elkezdik kidolgozni a részleteket, a tárgyalásokba pedig Dél-Koreát, Japánt és valamennyire Kínát is belevonják majd.

Az elnök kifejtette, hogy utánaolvasott a nukleáris leszerelés folyamatának, és azt tanulta, hogy ugyan a teljes folyamat sokáig tarthat, ha már elkezdik, van egy pont, amitől kezdve már nem használhatóak a fegyverek.

Ugyan Trump meg van győződve róla, hogy a találkozót hamarosan tettek követik majd, mindaddig, amíg ez nem történik meg, érvényben maradnak az észak-koreával szembeni amerikai szankciók.

Trump arról is beszélt, hogy ha minden terv szerint megy, akkor abbahagyhatják az általa csak “háborús játékoknak” hívott hadgyakorlatokat Dél-Koreával, és hazaküldheti a délen állomásozó amerikai katonákat, ami rengeteg pénzt spórolna meg az USA-nak.

Az elnök kérdésre válaszolva kissé zavarosan elmondta, hogy az emberi jogok kérdése is szóba került a találkozón, és hogy ezen a területen is javulásra számít.

A több mint egy teljes napja ébren lévő amerikai elnök úgy összegezte a találkozót, hogy csodálatos napjuk volt és rengeteget tanultak egymásról és az országaikról. Trump Kim Dzsongunt nagyon tehetségesnek és egy nagyon értékes, eszes tárgyalópartnernek nevezte.

Az amerikai elnök sajtótájékoztatója itt tekinthető meg:

Világ béke Donald Trump egyesült államok észak-korea kim dzsongun találkozó történelem Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2018. június 21. 13:37 Világ

Megszenvedik Trump kereskedelmi harcát a német autógyártók, amit a kecskeméti Mercedes is megérezhet

A Mercedes kecskeméti gyárát is érintheti, hogy a Daimler eredményének csökkenése várható.

Fabók Bálint
2018. június 21. 11:17 Világ

Szellemmunkások árasztják el az Öböl-országok jól fizető állásait

Kuvaitban bevezették az ujjlenyomat alapú beléptetési rendszert. Erre több ezren tűntek el a munkahelyekről.

Torontáli Zoltán
2018. június 20. 16:32 Piac, Világ

Ne legyints Trumpra, mert miatta drágulhat nálunk is a szalámi

Haditudósítás az Amerika által kirobbantott világkereskedelmi háborúból: Európa Ausztrália felé lép.

Fontos

Fabók Bálint
2018. június 20. 06:54 Pénz, Világ

Lengyelországban is tízmilliárdokért dolgozik a kormány kedvenc útépítője

A Duna Aszfalt cégcsoportja lengyel céget vett, amely több tízmilliárd forintnyi állami megrendelést kapott. A magyar hídépítéseknél is kulcsszerepe van.

Rigó Anita
2018. június 19. 16:21 Állam

Teljesen elfogyott a szabad munkáskéz Budapesten

De egész Pest megyében, és a nyugati országrészben is. Közben keleten lenne ki dolgozzon, de ott képzettségi és szociális problémák gátolják az elhelyezkedést.

Jandó Zoltán
2018. június 19. 06:52 Pénz, Piac

Soha nem volt ennyi pénz az építőiparban, figyelnek is, kihez kerül

Mészáros Lőrinc és Szíjj László építőipari cégei 8-szor, 10-szer magasabb profitrátával működnek, mint a nagy nemzetközi konszernek.